
Fotó: Veres Nándor
Két ember megsérült vasárnap egy közúti balesetben Gyimesközéplok közelében, a 12A jelzésű országúton.
2022. november 27., 14:342022. november 27., 14:34
A Román Rendőr-főkapitányság közlekedési tájékoztató központja (Infotrafic) szerint
– írja az Agerpres.
A balesetben két személy megsérült. Az érintett útszakaszon egy időre leállt a forgalom.
Újból be kívánja terjeszteni a Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét a román parlament elé az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) – tájékoztatta a Krónikát hétfőn az EMSZ sajtóirodája.
Bánsági, erdélyi és partiumi városok szerepelnek a legélhetőbb romániai városok rangsorának élmezőnyében a főváros, Bukarest mellett.
Frontális ütközés következtében halálos áldozattal járó, súlyos baleset történt vasárnap délelőtt, 11 óra körül, Kolozsvár feleki kihajtójánál, az E60-as országúton. A vasárnapi balesetnek három súlyos sér
A szórványban a magyarság nemcsak velünk született adottság, hanem döntés, feladat és küldetés is, amit vállalni, ápolni és továbbadni kell – hangsúlyozta Bodoczi Annamária, a Jövőnk a szórványban egyesület elnöke szombaton a torockói Duna-házban.
A Temesvári Ítélőtábla döntést hozott a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) temesvári egysége által vizsgált, a Krassó-Szörény megyei Herkulesfürdő „kifosztására” vonatkozó ügyben.
Egy magán-mentőszolgálat járművével ütközött egy személyautó szombaton Temes megyében, Temesremete (Remetea Mare) és Őszény (Izvin) között. Három sérült kórházba került.
A magyarság szempontjából fontos, hogy az RMDSZ mit tud elérni, de legalább olyan fontos, hogy mit tud megakadályozni – jelentette ki Winkler Gyula EP-képviselő. Nacsa Lőrinc államtitkár szerint a szórványmagyarság pedig nemzeti érték.
A Romániából 70 éve eltűnt fakó keselyűk (Gyps fulvus) visszatelepítését célzó programot indít a Fogarasi-havasokban a Conservation Carpathia Alapítvány – írta az MTI a Maszol.ro hírportált idézve.
Összesen 46 ezer lejt csaltak ki telefonos csalók egy háromszéki nőtől. A rendőrség keresi az elkövetőket, és a sepsiszentgyörgyi eset kapcsán is arra figyelmezteti a lakosságot, hogy ne dőljenek be ismeretlen személyek ajánlatainak.
Az Európai Unió Bjróságához fordult a Székely Nemzeti Tanács azt követően, hogy az Európai Bizottság egyértelművé tette: a sikeres aláírásgyűjtés ellenére sem kíván érdemi intézkedést tenni a nemzeti régiók ügyében.
szóljon hozzá!