2010. február 23., 13:402010. február 23., 13:40
Lemondott az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) által létrehozott autonómiabizottság társelnöki tisztségéről Bakk Miklós. A politológus vontatottnak találja a bizottság munkáját, kritizálja ugyanakkor az RMDSZ viszonyulását.
„Az EMEF által létrehozott autonómiabizottság társelnökeként, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács felkérése alapján az elmúlt hónapokban egy közös, több politikai és mozgalmi eszközt integráló autonómiastratégia kidolgozását kívántam előmozdítani. Törekvésem nem volt sikeres. A bizottság munkája lassan haladt, az RMDSZ pedig mind a kisebbségi törvény, mind a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés kérdését csupán az aktuálpolitikai helyzet és a kormányzati pozíció nézőpontjából tekintette, stratégiai érveket, elképzeléseket nem igényelt a bizottságtól” – magyarázta Bakk Miklós.
Bakk Miklós munkadokumentumként javaslatcsomagot terjesztett az EMEF autonómia-szakbizottsága elé annak első, alakuló ülésén, tavaly júniusban. Véleménye szerint az erdélyi magyarság autonómiájának elérése és intézményesítése hosszabb távú, öszszetett politikai, jogi kodifikációs és közigazgatási reformokat is magában foglaló folyamat, törekedni kell az ezzel kapcsolatos célok, stratégiák és eszközök folyamatos egyeztetésére.
„Az autonómia érdekében folyó politikai küzdelem már többszereplős.
Ezt elismerve, az EMEF-be tömörült politikai szereplőknek – RMDSZ, MPP, EMNT, SZNT – egyet kellene érniük abban, hogy a célok és eszközök tekintetében összehangolásra, minimális szintű együttműködésre van szükség. A közös stratégiai célból fakadóan az egyeztetés egyik minimális feltétele az, hogy kerülni kell az egyoldalú lépéseket, illetve az ideiglenes megoldásokat, amelyek később a továbblépés akadályává válhatnak.
Az EMEF legutóbbi ülésén azt érzékeltem, hogy az RMDSZ mindezt másképp látja, nem igényli a felvetett kérdések stratégiai végiggondolását, és nem kíván részt venni a márciusi nagygyűlésen sem, sőt Markó Béla RMDSZ-elnök ennek stratégiai jelentőségéről sem kíván beszélni. Úgy tűnik, a szövetségnek most nem fontosak ezek a kérdések” – mondta a Krónikának Bakk Miklós.
A politológus azonban fontosnak tartja, hogy ebben a kérdésben az egyeztetés keretei – a kevés eredmény ellenére is – fennmaradjanak, ugyanakkor a bizottság munkáját szakértőként továbbra is támogatja.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.