Hirdetés

Szellemi holdudvar: Bakk Miklós kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Németh Zsolt gratulál Bakk Miklósnak •  Fotó: MTI

Németh Zsolt gratulál Bakk Miklósnak

Fotó: MTI

Bakk Miklós politológus, a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense kapta idén a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány által alapított, kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységért odaítélt Lőrincz Csaba-díjat.

Krónika

2017. június 17., 11:482017. június 17., 11:48

„Alkati és életmódbeli rokonság” van a díj névadója és a díjazott között. Lőrincz Csaba és Bakk Miklós egyaránt elkötelezett elméleti megalapozói az autonómia kérdésének. Nem olyan tudósok azonban, akik bezárkóztak a kutatói világ elefántcsonttornyába, hanem olyanok, akik „a piszkos munkát” is elvégezték: ha kellett, beleártották magukat a politikába, jelentette ki az MTI beszámolója szerint Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a pénteki budapesti átadóünnepségen.

Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője a rendezvény megnyitásaként azt hangoztatta, hogy mindig örömmel vesz részt az alapítvány rendezvényein, mert úgy gondolja, a szervezet hozzájárul a Kárpát-medencében élő magyarság összekapcsolásához, igaz barátságok elmélyítéséhez. Mint mondta, a Lőrincz Csaba-díj alapítása óta vállalja, hogy a kitüntetett által megnevezett fiatal eltölthet egy hónapot brüsszeli irodájában. Ez segíthet abban, hogy az ösztöndíjas jobban eligazodjon az európai uniós színtéren, vélekedett, hangsúlyozva: a gesztusra Lőrincz Csaba szellemisége és barátsága kötelezi. Gál Kinga úgy fogalmazott, hogy

Hirdetés

hálátlan és sziszifuszi feladat a hagyományos nemzeti közösségek jogvédelme az Unióban.

Bár rendszeresen fordulnak konkrét problémákkal az Európai Bizottsághoz, mindig semmitmondó választ kapnak, amely szerint nem tartozik az intézmény hatáskörébe a kérdés. Ugyanakkor hangsúlyozta: mindent megtesznek azért, hogy folyamatosan napirenden tartsák ezeket a témákat.

Az európai parlamenti képviselő szerint a gyakorlati szempontok mellett

elengedhetetlen a kisebbségi kérdés elméleti kutatása, és Bakk Miklós Erdély egyik legjobb elméleti szakértője.

Ahogyan a díjazott megfogalmazta, stratégiaváltásra van szükség, amely a Székelyföldet is a modernizációs centrumok közé emelné, ahonnan minták sugároznának szét, mondta Gál Kinga. Azt kívánta, minél többen olvassák Bakk Miklós gondolatait, és használják azokat a mindennapokban.

•  Fotó: MTI Galéria

Fotó: MTI

Köszöntőjében Hammerstein Judit, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külföldi magyar intézetekért és nemzetközi oktatási kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, a Balassi Intézet vezetője úgy fogalmazott, a díjnak kettős küldetése van: az emlékezés Lőrincz Csabára, egy nagyszerű emberre, barátra, kutatóra, gondolkodóra, aki hosszú ideig érdemben alakította, meghatározóan formálta a Fidesz nemzetpolitikai törekvéseit; valamint azok munkásságának elismerése, akik továbbviszik az ő szellemiségét.

A kitüntetést kilencedik alkalommal adják át, jegyezte meg.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke közölte, a kuratórium döntése azért esett Bakk Miklósra, mert ezzel kívánják méltányolni kiemelkedő elméleti, kutatói és oktatói tevékenységét a kisebbségjogi és politikatudományi területen, különös tekintettel a több évtizedes következetes kiállására a közösségi autonómiák ügye mellett.

Szavai szerint „alkati és életmódbeli rokonság” van a díj névadója és a díjazott között, akik „a piszkos munkát” is elvégezték: ha kellett, beleártották magukat a politikába. Ugyanakkor

a határ egyik oldalán sem tudták őket beszippantani a magyar politikai szekértáborok, egyetlen párt házi ideológusaivá sem váltak.

Bakk Miklós „székhelye” továbbra is a független egyetem, szögezte le. Hozzáfűzte: a díjazott töri az utat, és nem aszfaltozott sztrádákon halad, amivel példát is mutat. Lőrincz Csaba és Bakk Miklós az autonómia alakjai, szabad és európai emberek, jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, aki a kitüntetett publikációinak fontosságára is kitért.

A díjazottat Vizi Balázs jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Központ Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa is méltatta. Hangsúlyozta Bakk Miklós autonómiához kötődő munkásságának fontosságát.

A kitüntetett nem zárkózott el attól, hogy elméletileg megalapozott álláspontját akár törvényjavaslat kidolgozásával, akár a közéleti vitákban való részvétellel képviselje. Kreatív tudományos megközelítése és közéleti felelősségvállalása Lőrincz Csaba méltó örökösévé teszi, jelentette ki Vizi Balázs.

Bakk Miklós úgy fogalmazott, hogy nagy elismerésnek érzi a díjat, mert az olyan szellemi holdudvart rajzol ki, amelyhez tartozónak érzi magát. A rendezvény végén a kitüntetett A nemzet a 21. században címmel tartott előadást.

Meglátása szerint a nemzet nem hal el, nem szűnik meg. Inkább drámaian átalakul, de a 21. században is létezik majd.

Álláspontja alátámasztására három érvet hozott fel. Úgy vélekedett, a nemzet behelyettesíthetetlen. Mindaddig, amíg a kormányzás a világban állami keretek között zajlik, a nemzet létét sem tudják igazán temetni. Másrészt, a nemzet egyszerre élet- és értékközösség, a legmagasabb szinten vegyíti ezt a két alapvető típust. Végül a nemzeti létmód természetességéről beszélt. A nemzet tulajdonképpen a mindennapi természetes létezés élményét is jelenti, ezért igenis van jövője, jelentette ki Bakk Miklós.

A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány által 2009-ben alapított díj a fiatalon elhunyt erdélyi magyar értelmiségi, Lőrincz Csaba (1959-2008) emlékét, szellemiségét őrzi, és tudósok, szakértők, kutatók, írók, újságírók kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységét jutalmazza. Az elismerést minden év júniusában adják át. A kitüntetettet Nagy János felvidéki képzőművész bronz emlékplakettjével és emléklappal jutalmazzák, továbbá megnevezhet egy egyetemi hallgatót, aki egy hónapos brüsszeli ösztöndíjat kap az Európai Néppárt frakciójánál.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés