Hirdetés

„A tisztség eszköz” – Zatykó Gyula EMNP-alelnök lett a váradi polgármester tanácsadója

Zatykó Gyula •  Fotó: Facebook

Zatykó Gyula

Fotó: Facebook

A tisztség nem cél, hanem eszköz – jelentette ki a Krónikának Zatykó Gyula, Ilie Bolojan nagyváradi polgármester magyar ügyekért is felelős újdonsült tanácsadója. Reméli, hogy jelenléte révén sikerül előrelépni a magyar közösség számára fontos kérdésekben, de lényegesnek tartja az intézmények politikamentesítését és a magyar–román határ menti együttműködés erősítését is.

Pap Melinda

2017. november 11., 14:252017. november 11., 14:25

Zatykó Gyulát, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos alelnökét, a Szent László Napok főszervezőjét nevezte ki tanácsadójának az RMDSZ-szel „harcban álló” Ilie Bolojan nagyváradi polgármester. A mérnöki és menedzseri végzettséggel rendelkező néppárti politikus gazdasági és infrastrukturális ügyekben is tanácsot ad az elöljárónak, de a tanácsadók között egyedüli magyarként közvetíti számára a magyar közösség igényeit, magyarázta a Krónikának.

„A többi tanácsos mellett – akik nem érzik át a magyar közösség lelkületét – a magyar ügyekkel fokozottabban én foglalkozom” – fogalmazott Zatykó Gyula, aki már el is foglalta irodáját a nagyváradi városházán. Mint mondta,

Hirdetés

elsősorban a magyar tannyelvű iskolákért, a magyar közösség számára szervezett rendezvényekért felel, de a magyarság „régi vágyait” is közvetítené az elöljáró felé.

A tervek között szerepel az anyanyelvi ügyintézés, a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése és a köztéri Szent László-szobor felállítása. A kétnyelvű utcanévtáblák kapcsán – amelyek kihelyezésére az Országos Diszkriminációellenes Tanács jogerős döntése is kötelezi a polgármesteri hivatalt – azt szeretnék, hogy tükörfordítások helyett a történelmi utcanevek jelenjenek meg a házfalakon.

A Szent László-szobor felállítása nem kérdés, ennek érdekében aláírásgyűjtés is zajlott, majd a római katolikus egyház és az RMDSZ is felkarolta az ügyet, így a terv elkészült, és közadakozás is indult, de a költséges szakasz, a lovas szobor kiöntése még hátravan. Ahhoz, hogy felállítsák, a városháza engedélye szükséges, Ilie Bolojan pedig korábban úgy nyilatkozott, nem látja akadályát annak, hogy a városalapító király szobra a felújított várban kapjon helyet. Zatykó szerint a kihelyezésről akkor lesz értelme egyeztetni, ha már elkészült a szobor.

Kérdésünkre, hogy nem tart-e attól, hogy az RMDSZ-szel rossz viszonyt ápoló Bolojan csupán a szövetségnek szánt fricskának szánta kinevezését, Zatykó nemleges választ adott.

„Ha így állunk hozzá, akkor itt nem lesz magyar a város vezetésében. Nekem ez a pozíció nem cél, hanem eszköz” – mondta a politikus, aki szerint a kinevezésnek akkor van értelme, ha általa sikerül előrelépést elérni a magyar ügyekben. „A polgármester felbecsülte, hogy egy olyan várost, ahol 25 százalék magyar él, elég nehéz vezetni úgy, hogy nincs aki foglalkozzon a magyar közösség igényeivel. Úgy érzem, ez lesz az én feladatom. Amennyiben ezt nem fogom tudni teljesíteni, le tudok mondani” – fogalmazott Zatykó.

Hangsúlyozta, kinevezéséből nem szabad pártpolitikai ügyet kreálni, hisz célja politikamentesíteni az intézményeket, amelyeket Nagyváradon különösen átitatott a politika.

Idézet
Itt igazából a közösség érdekében kell dolgozni. Ha az ember nem ezt teszi, akkor rossz úton jár. Ami jó a közösségnek – mindegy, hogy az RMDSZ-es vagy nem –, azt meg kell tenni”

– foglalta össze feladata lényegét Zatykó Gyula. Úgy vélte, a városházán nincs helye bosszúnak, hogy ne engedélyezzenek rendezvényeket azért, mert azt az RMDSZ szervezi – amire korábban a szövetség részéről volt példa.

Hozzátette, feladatai közé tartozik a testvérvárosi kapcsolatok fellendítése is – ezek ugyanis magyar alpolgármester hiányában megbicsaklottak az utóbbi időben –, a felső szintű kommunikáció előlendítése elsősorban a közeli Debrecennel. Mivel a hajdú-bihari megyeszékhely 2023-ra megpályázta az Európa Kulturális Fővárosa címet, Nagyvárad is közreműködne a projektben, de az együttműködés elsősorban a határon átívelő HU – RO-projektek, az uniós pénzek lehívása szempontjából életbe vágó a városvezetés számára, tette hozzá Zatykó Gyula. Hangsúlyozta, hogy tanácsadói jogköre a gazdasági, infrastrukturális beruházások véleményezésére is kiterjed, és a határ menti együttműködés erősítése az egész régió fejlődése szempontjából fontos.

Mint ismeretes, a 2016-os önkormányzati választásokon az RMDSZ eddigi legnagyobb vereségét szenvedte el Nagyváradon, és csupán négy képviselőt sikerült bejuttatnia a városi közgyűlésbe. A 1989-es rendszerváltás után a városvezetésben alpolgármesteri szinten részt vevő szövetség azt követően került ellenzékbe, hogy nem volt hajlandó átengedni a Bihar megyei önkormányzat elnöki tisztségét a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL), és megyei szinten a PSD–ALDE-szövetséggel lépett koalícióra. A nagy többséggel polgármesterré választott liberális párti Ilie Bolojan így többé nem tartott igényt az RMDSZ-re, és a magyar közösséget érintő ügyekben az EMNP politikusainak kérte ki a véleményét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
2026. november 04., szerda

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ

A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ
2026. november 04., szerda

Hét céggel trükközött, milliós adótartozást tüntetett el egy Bihar megyei vállalkozó

Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.

Hét céggel trükközött, milliós adótartozást tüntetett el egy Bihar megyei vállalkozó
Hirdetés
2026. november 04., szerda

„Támogassátok a magyar nemzetet!” Börtönbe kerültek az 1956-os forradalommal szolidáris román egyetemisták

„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.

„Támogassátok a magyar nemzetet!” Börtönbe kerültek az 1956-os forradalommal szolidáris román egyetemisták
2026. november 04., szerda

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek

Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek
2026. november 04., szerda

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét

A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét
Hirdetés
Hirdetés