
Hajdú Gábor, az RMDSZ parlamenti képviselője
Fotó: RMDSZ
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) parlamenti közgyűlése szerdán megszavazta az RMDSZ által is kezdeményezett határozattervezetet, amely értelmében emberiesség elleni bűncselekményeknek nyilvánítják Ukrajna összes településén az oroszok által végrehajtott tömeggyilkosságokat.
2022. július 06., 17:472022. július 06., 17:47
2022. július 06., 18:092022. július 06., 18:09
Hajdú Gábor, az RMDSZ parlamenti képviselője, az EBESZ parlamenti közgyűlésének RMDSZ-es tagja a szövetség közleménye szerint jelezte, hogy
a szerdán elfogadott határozat értelmében. „A nemzetközi jog szerint emberiesség elleni bűncselekménynek minősül minden olyan bűncselekmény, amely a szándékos emberölés, kiirtás, rabszolgaságba taszítás, erőszakos elhurcolás, bebörtönzés, kínzás, erőszakos közösülés, csoport üldözése.
– hangsúlyozta Hajdú Gábor, majd kiemelte, mennyire fontos, hogy a következő szakaszban a nyomozást követően a tetteseket azonosítsák és felelősségre vonják. „Az eddig elkövetett atrocitásokkal szemben kötelességünk egyértelműen és határozottan fellépni, és hangosan ki kell mondanunk, hogy Oroszország emberiesség elleni bűncselekményeket követett el és követ el, és ezért a felelősöknek fizetniük kell” – taglalta a képviselő.
Az EBESZ 29. Parlamenti Közgyűlésének munkálatai, amelyek főként az ukrajnai konfliktushelyzetre összpontosítanak, július 2–6. között zajlanak Birminghamben.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!