
Archív felvétel
Hivatalában fogadta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét, és megállapodtak abban, hogy a kormány az RMDSZ-szel együttműködve folytatja a páratlan sikerű erdélyi gazdaságfejlesztési programot - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
2019. március 07., 11:592019. március 07., 11:59
2019. március 07., 11:592019. március 07., 11:59
Mint írták, befejeződött a Mezőség Kolozs és Beszterce megyékhez tartozó részén beadott pályázatok értékelése, amelynek nyomán több mint 400 mezőgazdasági termelő, valamint kis- és középvállalkozó kap támogatást.
A külügyminiszter és az RMDSZ elnöke egyetértett abban, hogy fontos a mielőbbi megállapodás a marosvásárhelyi egyetemen indítandó magyar nyelvű képzések ügyében. Azt pedig örömmel nyugtázták, hogy hosszú tárgyalás után közel van a megállapodás a román kormánnyal a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitása ügyében.
Egyre több partiumi, sőt erdélyi kertben érik be a füge (Ficus carica), sőt akadnak helyek, ahol a indián banán vagy datolyaszilva is megterem.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
1 hozzászólás