Hirdetés

Az erdélyi dobogó legfelső fokára repítheti Brassót az új légikikötő és a szárnyaló turizmus

Brassó városában mintegy félmillió turista fordult meg évente reptér nélkül is •  Fotó: Facebook/Allen Coliban

Brassó városában mintegy félmillió turista fordult meg évente reptér nélkül is

Fotó: Facebook/Allen Coliban

Brassó és környéke a legnagyobb regionális ingatlanpiaci szereplővé válik Romániában Bukarest után: a Cenk alatti város máris maga mögé utasította e téren Kolozsvárt és Temesvárt is, a következő években várható több száz millió eurós beruházásoknak köszönhetően pedig megerősítheti helyét. A gazdasági előretörés fő mozgatórugója az idén megépülő új reptér, illetve a töretlenül fejlődő turizmus.

Páva Adorján

2023. április 23., 09:232023. április 23., 09:23

Az idei év első negyedében csaknem 2200 lakást adtak el Brassó megyében, miközben Temes 2050, Kolozs megye pedig 1800 adásvételi szerződéssel szerepel az országos kataszteri hivatal nyilvántartásában, azaz

Brassó megelőzte a hasonlóképpen rendkívül fejlődő ingatlanpiaccal rendelkező bánsági és erdélyi „vetélytársát”

Hirdetés

– derül ki az SVN ingatlanbefektetési tanácsadó cég romániai kirendeltségének jelentéséből. A bukaresti média által idézett adatok szerint ezzel a Cenk alatti megyeszékhelyt és térségét már csak a jóval nagyobb fővárost is felölelő Bukarest-Ilfov régió előzi meg.

Idén mintegy háromezer új otthon eladása várható az erdélyi szászok egykori központjában, amely valamivel kevesebb, mint tavaly, viszont jelentős hányadát, mintegy 400 lakást befektetési-turisztikai célokkal vásárolhatnak meg. Ez azért fontos, mert szakértők szerint ennek a szegmensnek köszönhető az előzés.

Ráadásul a következő öt évben mintegy 250 millió eurót ruházhatnak be az építők a térségben kifejezetten azzal a szándékkal, hogy a leendő vásárlók turistáknak adják ki az új lakásokat. Emellett több tíz millió eurós beruházások várhatók a hotelek-panziók területén is.

„Brassó évek óta jelentős előrelépést mutat, becslésem szerint középtávon Románia legdinamikusabb gazdasági fejlődést produkáló térségévé válik. Máris több száz millió eurós beruházásokat látunk új termelési egységekbe, logisztikai projektekbe, és egyre több nemzetközi brand választja Brassót, hogy szálláshelyek létrehozásába fektessen be. A reptér megnyitása jelentős hatást gyakorol a város gazdasági és idegenforgalmi fejlődésére, Brassó és Brassópojána továbbra is nagy befektetési potenciált rejt magában” – nyilatkozta a cég közleménye szerint Ionuț Nicolescu, az SVN Románia elnök-vezérigazgatója.

Szárnyaló város

Mint ismeretes, nyár elején, júniusban várható a Brassó–Vidombák nemzetközi repülőtér megnyitása. A rendszerváltás óta elsőként megépített új romániai légikikötő nagyjából 130 millió euróból valósul meg. Adrian Veștea, a beruházást vezető Brassói Megyei Tanács elnöke a napokban büszkén jelezte, hogy gyors léptekkel közeleg a nagy nap, amikor megnyithatják a – közelsége miatt a székelyföldi megyei önkormányzatok által is támogatott – létesítményt. Emlékeztetett, hogy két légitársasággal már meg is egyeztek az első járatok beindításáról. „Örülök, hogy egy száz százalékban román cég rajthoz áll nagy európai vállalatok társaságában, és Brassót választotta fő járatai otthonául.

Idézet
Barcelona, Budapest, Brüsszel, Milánó, München, London (Luton), Nürnberg és Stuttgart azok a városok, ahová a Dan Airrel repülhetünk. London (Gatwick) és Dortmund azok a városok, ahová a Wizz Air szállít, illetve Krétára és Antalyára is eljuthatunk majd Brassóból charter járatokkal”

– közölte a megyei tanács elnöke.

korábban írtuk

Megvannak a brassói reptér első jegyárai, Budapestre utazhatunk majd a legolcsóbban
Megvannak a brassói reptér első jegyárai, Budapestre utazhatunk majd a legolcsóbban

Miután hivatalossá vált, hogy a román Dan Air légitársaság nyolc külföldi légikikötőbe is indít járatokat a várhatóan június 15-én nyíló Brassó–Vidombák Nemzetközi repülőtérről, kiszivárogtak az első jegyárak is.

Mivel egyesek kevesellték az új reptér forgalmát, Veștea közölte, valamennyi társasággal tárgyalásokat folytatnak, amelyek szeretnének Brassóból járatokat indítani. A vállalatok a reptér vezetőségével egyezkednek a díjszabásokról, elemzik a piacot, és ezek ismeretében döntenek arról, milyen járatok üzemeltetése érné meg nekik. A tanácselnök hozzátette,

közben ők is elemzéseket végeznek, adatokat gyűjtenek a nagy brassói vállalatok, illetve Brassó, Kovászna és Hargita megyei turisztikai szolgáltatók bevonásával, hogy alátámasszák egy-egy igényelt új járat beindításának jogosságát.

korábban írtuk

Londonba és Dortmundba indít Brassóból járatokat a Wizz Air
Londonba és Dortmundba indít Brassóból járatokat a Wizz Air

Augusztustól Londonba, szeptembertől pedig Dortmundba is indít járatokat a Wizz Air Brassóból.

Azt is jelezte, hogy a légitáraságok a bevett gyakorlat szerint fokozatosan, csomagokban vezetnek be új célpontokat. Bár a reptér befogadóképessége, utasterminálja nagy lesz, valamennyi elképzelt járat azonnali beindítása fennakadásokat okozhatna a repülőgépek és a műszaki csapatok véges száma miatt, és a közönség sem tudná azon nyomban „lefedni” valamennyi célpontot. „Tehát ha jelenleg nincs párizsi, római, stockholmi járatunk, nem jelenti azt, hogy a következő időszakban nem jelentünk be új célpontokat” – fogalmazott közösségi oldalán Adrian Veștea.

A tervek szerint júniusban nyit a vidombáki reptér •  Fotó: Facebook/Aeroportul Internațional Brașov Galéria

A tervek szerint júniusban nyit a vidombáki reptér

Fotó: Facebook/Aeroportul Internațional Brașov

Idegenforgalom, autópályák

Utasokból minden bizonnyal nem lesz hiány, hiszen Brassó és környéke rendkívül népszerű a turisták körében, rendre „dobogós” helyen található az országos statisztikai kimutatásokban: eddig csak a megyeközpontban évente mintegy félmillió vendég fordult meg. A tavalyi év végén 56 szálloda szolgálta ki őket, amelyek 6800 férőhelyet kínáltak. Ugyanakkor több ezerre tehető az egyéb turisztikai szolgáltatók által, illetve magánlakásokban felkínált helyek száma is.

Bár az új, még nem hivatalos népszámlálási adatok szerint Brassó város lakossága csökkent (mintegy 15 ezer fővel, 237 ezerre), a megye népessége pedig nagyjából stagnált (546 ezer, 2600 fős csökkenés), a Fekete templom városa rendkívül vonzó célpont a belső migráció számára is, ami a turizmuson kívül főleg az ipar, az IT és a szolgáltatói ágazat fejlettségével, munkaerőigényével magyarázható, a 2011-es népszámlálási adatok szerint még mintegy 7 százalékban magyarok által lakott megyeszékhelyen.

A reptér megnyitása mellett fontos adalék, hogy Brassó autópálya-csomópont is lesz a tervek szerint.

Igaz, hogy a magyar határtól induló észak-erdélyi sztráda „befutását” jó ideje jegelik: a Marosvásárhely–Brassó-szakaszt levették napirendről. Helyette ötlet szintjén az is felmerült, hogy Nagyszeben felé húzzanak alacsonyabb rangú aszfaltcsíkot, onnan pedig a dél-erdélyi sztrádán már elérhető a határ Nagylak felé, vagy Szászsebestől a Torda felé vezető pályán el lehet jutni az észak-erdélyire. Ám Brassó így is csomópont lehet a Comarnic, illetve a Bákó felé tervezett sztrádák találkozási pontjaként.

Lakásárakban Bukarest fölött

A fejlődést természetesen az ingatlanárak is tükrözik. Amint arról beszámoltunk, ha enyhe mértékben is, de márciusban tovább nőttek a lakásárak a legtöbb romániai nagyvárosban, így Brassóban is. Miközben Kolozsváron a legmagasabbak a lakásárak romániai összevetésben, a Cenk alatti városban is magasabb átlagárakat regisztrált az Imobialiare.ro ingatlanközvetítő a bukaresti árszinthez képest. A februári 0,4 százalékos emelkedés után márciusban 1,5 százalékos drágulást jegyeztek, ami azt jelenti, hogy a februári 1572 eurós átlagár után

múlt hónapban már 1596 eurót kértek el hasznos négyzetméterenként.

A régi lakások ebben az időszakban 1,3 százalékkal, 1511 euróról 1531 euróra drágultak négyzetméterenként, az új építésű lakások ára viszont 4,6 százalékkal, 1776 euróról 1857 euróra emelkedett négyzetméterenként.

korábban írtuk

Nincs megállás: márciusban is tovább nőttek a lakásárak Románia nagyobb városaiban
Nincs megállás: márciusban is tovább nőttek a lakásárak Románia nagyobb városaiban

Ha enyhe mértékben is, de márciusban is tovább nőttek a lakásárak a legtöbb romániai nagyvárosban.

Visszafoglalt belváros, zöldfőváros

Közben idegenforgalmi szempontból is érdekes kezdeményezés, hogy európai uniós kísérleti projekt keretében rendezik újra a turisták körében népszerű Brassó belvárosát, visszafoglalva a közterületet a vendéglátósoktól – jelentette be nemrég Allen Coliban polgármester. A projektben nyolc európai nagyváros vesz részt, Brassón kívül többek között Lisszabon, Nicosia, Belfast és Genova. Az uniós finanszírozású projekt célja úgy éleszteni újra az európai történelmi belvárosokat, hogy megőrizzék kulturális értékeiket, és a lehető legkevésbé avatkozzanak be a környezetbe, a helyiek életébe. Ugyanakkor Allen Coliban merészebb célokat is megfogalmazott: azt szeretné, hogy Brassó legyen Románia „zöldfővárosa”, és 2050-re klímasemlegessé váljon.

korábban írtuk

„Újraélesztik” Brassó történelmi belvárosát, nem fognak örülni a vendéglátósok
„Újraélesztik” Brassó történelmi belvárosát, nem fognak örülni a vendéglátósok

Európai uniós kísérleti projekt keretében rendezik újra a turisták körében népszerű Brassó belvárosát, visszafoglalva a közterületet a vendéglátósoktól – jelentette be csütörtökön Allen Coliban polgármester.

korábban írtuk

Zöldfővárosi célok: 2050-re Brassó klímasemlegessé válhat Allen Coliban polgármester szerint
Zöldfővárosi célok: 2050-re Brassó klímasemlegessé válhat Allen Coliban polgármester szerint

Több mint 40 millió lejre pályázik a brassói önkormányzat a Cenk alatti város első napelemparkjának a létesítésére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
Hirdetés