
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
2010. augusztus 16., 08:122010. augusztus 16., 08:12
Akkor valósulhat meg a Székelyföld autonómiája, ha a romániai magyarság vezetői is ezt akarják, és meg is tesznek mindent a cél elérése érdekében – jelentette ki tegnap Kövér László, az Országgyűlés újonnan megválasztott fideszes elnöke a Gyergyószentmiklós mellett zajló EMI-táborban. A politikus mindezt annak kapcsán mondta, hogy egy nappal korábban Vona Gábor, a Jobbik elnöke az Erdélyi Magyar Ifjak által immár hatodik alkalommal, „Legyen úgy, mint régen volt!” mottóval megrendezett összejövetelen arra buzdította a hallgatóságot, hogy kérjék a magyar kormánytól a székelyföldi autonómiatörekvések támogatását.
A határon túli magyaroknak nyújtandó szavazati jog kapcsán Kövér László leszögezte, a jelenleg hatályos törvénykezés értelmében csak azok a magyar állampolgárok szavazhatnak, akiknek állandó lakhelyük van Magyarországon, azonban – anélkül hogy részleteket árult volna el – közölte, módosítani kívánják a választójogi törvényt. Kövér László ugyanakkor előadásában bírálta a Jobbikot, mondván, az alakulat tagjai között igen sok a szélsőséges ember, s ha a pártvezetés nem határolódik el tőlük, az komoly gondokhoz vezethet. Az országgyűlési elnök reagált továbbá Vona azon felvetésére, miszerint a Jobbik-elnök szívesen tárgyalóasztalhoz ülne Kövérrel, hogy átbeszéljék a nemzetpolitikai nézeteltéréseiket. Kövér leszögezte, csak olyan vitákba száll be, amelyekből eredmények is születhetnek.
A Magyarországon gyakran szélsőségesnek bélyegzett Jobbik első embere szombaton arról beszélt: támogatja a Székelyföld autonómiáját, ám magyar országgyűlési képviselőként ezt nem kezdeményezheti, így az önrendelkezést azoknak kell kérniük, akik a Székelyföldön élnek. Ennek kapcsán arra buzdította hallgatóságát, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnökének vasárnap délutáni előadása közben háromszázan öltözzenek a Székelyföld autonómiáját szorgalmazó pólókba, egyikük pedig kérdezze meg a házelnököt: támogatja-e az autonómiát.
„A többit hagyják ránk a magyar parlamentben, nyomást kell gyakorolni a kormányra” – mondta Vona. A politikus a kettős állampolgárság kapcsán arról beszélt: azzal együtt szavazati jogot is biztosítani kell a határon túli magyaroknak, és úgy vélte, ez ügyben is nyomást kell gyakorolni a magyar kormányra. Vona egyúttal bírálta azt a tényt, hogy Magyarországon betiltották a Jobbik által alapított Magyar Gárdát, és úgy vélte, annak továbbra is fenn kell maradnia, mivel azok, akik betiltották, nem látták a jó dolgokat, amelyek a gárdához fűződnek, azt, hogy segített a bajba jutott embereken, például az áradások idején.
A politikai előadások mellett a szórakozásra, kikapcsolódásra is bőven akadt egyébként lehetőségük az EMI-tábor résztvevőinek. Az egyik legnagyobb sikert az Edda koncertje aratta, de szintén szép számban buliztak a NemEz, a Beatrice, a Hungarica, a Stratégia, a Kárpátia, az Ismerős Arcok, az Avatar, a Dalriada, a Piramis, a Transylmania, a Depreszszió és a No Sugar zenekarok fellépései alatt is. Ugyanakkor a nyolc tematikus sátorban – Előadósátor, Kézműves sátor, Keskeny út sátor, Szórványért sátor, Film- és borsátor, EMI- és társalgósátor, Művészsátor, valamint Gyereksátor – mindenki megtalálhatta a kedvére valót, de akinek még így is maradt ideje unatkozni, a különféle alternatív programok között válogathatott, sportolhatott, túrázhatott, íjászkodhatott vagy éppen néptáncolhatott.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.