A terv szerint az ásványvízforrásokban gazdag székelyföldi településeket bevonnák a turisztikai körforgalomba. A cél az ásványvíz-források és a gyógyfürdők rehabilitálása, az infrastruktúra javítása és befektetők vonzása a térségbe. A közel 6,6 millió euró értékű projektet a PHARE-program keretében bonyolítják le, a részt vevő helyi és megyei önkormányzatoknak tízszázalékos önrésszel kell hozzájárulniuk a költségekhez. Ez azonban a mai árfolyamon már 35 százalékot tesz ki, ami nagy megterhelést jelent az önkormányzatoknak.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke elmondta, a jelenlegi tanács úgy örökölte a projektet, hogy nehéz a tartalmi részén változtatni, azonban vannak olyan tételei, amelyeken lehet módosítani. Például Barót folyamatosan sokallta a beruházást, mégis ennek a településnek volt a legtöbb, 23 százalékos része a programból. A projektnek Bölön is részese volt, holott egyetlen borvízforrása a településtől 2,5 kilométer távolságra van, és utat is kellene odáig építeni.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, a megyeszékhely csak százezer euróval szerepelt a programban, azonban mivel több településnek gondot jelentett az önrész kifizetése, úgy döntöttek, hogy Sepsiszentgyörgy átvállalja a baróti finanszírozás egy részét, valamint Bölön és Előpatak részét a projektből. A fejlesztési minisztérium és a PHARE képviselői elfogadták a javaslatot. Később Előpatak elöljárói mégis úgy döntöttek, előteremtik az önrészt, hogy a borvízforrásairól híres, mára lehanyatlott település ne szalassza el az esélyt a korszerűsítésre. Így a megyeszékhely végül a bölöni önrészt és a baróti egy részét vállalta át, így az eredeti százezer helyett egymillió euróval vesz részt a projektben. Antal Árpád elmondta, ebből a pénzből a Sepsiszentgyörgyön és a városhoz tartozó Sugásfürdőn lévő borvízforrásokat, valamint a sugásfürdői infrastruktúra egy részét újítják fel. A módosítással sikerült megmenteni a projektet, hisz a nyár elején még úgy tűnt, ha Barót nem tudja kifizetni az önrészt, elvész a támogatás.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.