Hirdetés

Aradi repülőtragédia: a polgári repülésre vonatkozó jogszabályok megszegése miatt indult büntetőeljárás

aradi repülőbaleset

A polgári repülésbiztonsági hatóság szintén bejelentette, hogy vizsgálatot indított a Zodiac típusú YR-5078-as rendszámú kisrepülőgép lezuhanása ügyében

Fotó: Arad Megyei Mentőszolgálat

A polgári repülésre vonatkozó jogszabályok megszegése miatt indított büntetőeljárást a temesvári regionális ügyészség az Aradon szombaton történt, két halálos áldozattal járó kisrepülőbaleset ügyében.

Krónika

2025. augusztus 11., 15:432025. augusztus 11., 15:43

A kisrepülő szombaton fél 12 körül zuhant a júniusban bezárt aradi vagongyár udvarára. A hatóságokat a gyárterületet őrző alkalmazottak értesítették a balesetről. A kisrepülő fedélzetén tartózkodó két személy, a 48 éves pilóta és 18 éves utasa, a helyszínen életét vesztette.

Az ügyészség képviselői az Agerpresnek hétfőn elmondták, hogy az eljárásnak egyelőre nincs gyanúsítja. Azt vizsgálják, hogy a halálos áldozatokkal járó balesetet megelőzte-e törvénysértés.

Hirdetés

korábban írtuk

Halálos áldozatokat követelt a repülőgép-baleset Aradon
Halálos áldozatokat követelt a repülőgép-baleset Aradon

Egy aradi gyár udvarára zuhant szombaton egy kis méretű repülőgép, két személy meghalt.

A polgári repülésbiztonsági hatóság (AIAS) szintén bejelentette honlapján, hogy vizsgálatot indított a Zodiac típusú YR-5078-as rendszámú kisrepülőgép lezuhanása ügyében.

A nyomozók szerint a bukaresti pilóta korábban legalább három légitársaságnál dolgozott. A kisrepülő az Aradtól 25 kilométerre fekvő Világoson szállt fel, és az aradi repülőtéren kellett volna landolnia. Azt nem tudni, hogy miért zuhant le néhány kilométerrel a repülőtér előtt az aradi vagongyár udvarára.

korábban írtuk

Pilóta szeretett volna lenni az aradi légi balesetben szörnyethalt 18 éves utas
Pilóta szeretett volna lenni az aradi légi balesetben szörnyethalt 18 éves utas

Egy 47 éves hivatásos pilóta és egy 18 éves fiatal az Aradon szombaton történt repülőgép-baleset halálos áldozata. Az utas pilóta szeretett volna lenni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés