
Fotó: A szerző felvétele
2009. április 28., 08:572009. április 28., 08:57
„Az 1989-es rendszerváltás után úgy tűnt, világos, hogy milyen társadalomban élünk: az emberi jogok és a szabad kereskedelem társadalmában” – fogalmazott Marga. Elmondta: manapság ez már nem ennyire egyszerű, s talán csak egyvalami biztos: hogy a társadalom bizonytalan. „Még a média sem mer jóslatokba bocsátkozni a jövőt illetően” – vélte. Szerinte a civilizáció vívmányai is egytől egyig kockázatosak, például az atomenergia békés felhasználása is veszélyeket rejt, az értékrendhez pedig az emberek többsége cinikusan viszonyul.
Az egyetem, a felsőfokú oktatás fontossága emiatt csak erősödik, a problémamegoldáshoz ugyanis nemcsak tudásra, hanem bölcsességre van szükség. Az amerikai és ázsiai egyetemek által képzett hallgatók Marga szerint teljes körű oktatást, pontosabban nevelést kapnak ahhoz, hogy a valódi intelligenciájukat hasznosíthassák, míg Európában egyre inkább a tárgyi tudás, a betanult információ mennyisége számít.
Andrei Margának meggyőződése, hogy a mostani gazdasági válságot is éppen akkora változások követik majd, mint az 1989-es társadalmi fordulatot, ezt azonban a kultúra vezető szerepe fogja jellemezni. Szerinte a társadalom hamarosan felismeri, hogy az egyetemek amellett, hogy intellektuális előnyt jelentenek, pénzbeli hasznot is hoznak.
Példaképpen az angliai intézményeket említette, amelyek a tandíjak révén az ország össztermékét is növelik. Az elveken kellene változtatni, amelyek szerint a fakultásokon manapság csak több nézőpontot mutatnak meg a hallgatóknak, irányt azonban nem. „Az egyetemek végzőseinek integritásuk, elképzelésük kell hogy legyen a világról, s ez az egyetemek felelőssége” – fogalmazott előadásában az intézményvezető.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.