Hirdetés

Feltérképeztük, hol használhatják fel az államilag támogatott gyógykezelést, üdülést a nyugdíjasok

Több üdülőtelepen, közük Tusnádfürdőn várja kezelőbázis az időseket •  Fotó: Gecse Noémi

Több üdülőtelepen, közük Tusnádfürdőn várja kezelőbázis az időseket

Fotó: Gecse Noémi

Nemrég jelentette be a román kormány, hogy jelentősen megemeli a nyugdíjasok által igénybe vehető gyógyüdülési utalványok számát és az erre elkülönített összeget is. Az Országos Nyugdíjpénztáron keresztül 135 ezer jegyet biztosítanak majd, szemben a 2023-ban kibocsátott 120 ezerrel, a kiutalt összeg pedig idén 300 millió lejről 400 millió lejre nő. Ismertetjük, hogy Erdélyben hol és miként lehet felhasználni ezeket az üdülési utalványokat.

Tóth Gödri Iringó

2024. február 05., 09:592024. február 05., 09:59

Nincs könnyű dolga annak a nyugdíjasnak, aki üdülési jegyeket szeretne igényelni, ugyanis a megyei nyugdíjpénztárak honlapjai nem túl naprakészek a téma kapcsán: akad olyan erdélyi megye, ahol „csupán” egy évvel vannak lemaradva a szabályozás, illetve a településlista frissítésével, de van olyan is, ahol hárommal. Az Országos Nyugdíjpénztár honlapja szerint jelenleg 37 üdülőhely körülbelül 100 szállodájában lehet igénybe venni szolgáltatásokat a nyugdíjasoknak szánt csekkekkel.

Az üdülési jegyek 16 szálláséjszakát, illetve 12 nap gyógykezelés biztosítanak azoknak a nyugdíjasoknak, akik igénylik azokat. Értékük 2500 lej körül mozog.

Hirdetés

Az utalványok igénylése több mint egy héttel ezelőtt elkezdődött, szükséges hozzá egy kérvény (kitöltött típusnyomtatvány), egy nyilatkozat, miszerint az illetőnek a nyugdíján kívül nincs más bevétele, nyugdíjszelvény, valamint egy beutalójegy (küldőpapír) a háziorvostól vagy szakorvostól.

Egy nyugdíjas évente egy jegyre jogosult, mely teljes vagy részleges ingyenességet biztosíthat.

Teljesen ingyenes üdülést azok a nyugdíjasok vehetnek igénybe, akik valamilyen speciális kategóriába tartoznak: például háborús veteránok, rokkantsági nyugdíjban részesülnek (a teljes lista elérhető az Országos Nyugdíjpénztár honlapján). A beadott kéréseket összetett kritériumrendszer alapján pontozzák, és a pontok alapján ítélik oda a jegyeket.

A Pokolsár nevű forrás Kovászna egyik jelképe •  Fotó: Gyerő József/Facebook Galéria

A Pokolsár nevű forrás Kovászna egyik jelképe

Fotó: Gyerő József/Facebook

Idéntől változást jelent, hogy egy házaspár akkor is üdülhet utalvánnyal, ha az egyik fél nem nyugdíjas, azzal a feltétellel, hogy kifizeti a jegy teljes értékét.

A meglátogatható fürdőhelyek listáján tizenöt olyat találni, amely Erdélyben van vagy magyar vonatkozásai miatt szimpatikusnak szokott bizonyulni az erdélyi nyugdíjasok körében.

Ezek a következők: Bázna, Buziásfürdő, Temeskalácsa, Kovászna, Algyógy (Feredőgyógy), Félixfürdő, Herkulesfürdő, Menyháza, Aknasugatag, Oláhszentgyörgy, Szováta, Tasnád, Tenke, Torda, Tusnádfürdő. Ezek közül Félixfürdő, Tusnádfürdő és Szováta 4-4 szálláshellyel várja az időseket.

A Medgyestől néhány kilométerre található Szeben megyei Bázna már a 19. század közepén is kedvelt fürdőhely volt, illetve később sólepárlót létesítettek itt, majd földgázt termeltek ki a környékről. A jelenlegi fürdőkomplexum a szocializmus idején épült, a Romgaz állami gázszolgáltató társaság által üzemeltetett gyógyszálló fedett medencével és szabadtéri stranddal a falutól délkeletre található. A víz gazdag konyhasóban, klórban és jódban. A tó fenekéről felhozott iszapot pakolásként alkalmazzák. A Villa 2. nevű egységben lehet a nyugdíjasoknak szánt jegyekkel üdülni.

A Temesvártól 33 kilométerre fekvő Buziásfürdő a Temesköz leghíresebb alföldi fürdővároskája, amit már 1938-ban fürdőhellyé nyilvánítottak. A helyi gyógyvizeket elsősorban a szív- és érrendszeri megbetegedések gyógyítására, valamint reumatikus betegségek esetén és nőgyógyászati kezelésekre ajánlják. A Parc szálloda várja a gyógyüdülési jegyekkel pihenni vágyókat.

A szintén Temes megyei Temeskalácsán meleg vizű fürdő működik, a víz hőmérséklete 39 Celsius fok körül mozog. A viszonylag kevesek által ismert fürdőhely híres a változatos növényvilágáról is.

Algyógy napjainkban egyre népszerűbb •  Fotó: Kisréti Zsombor Galéria

Algyógy napjainkban egyre népszerűbb

Fotó: Kisréti Zsombor

Kovászna évtizedek óta közkedvelt az üdülni vágyó nyugdíjasok körében.

A kis háromszéki városka – ahol a Cerbul, Covasna, Montana és Bradul szállodák fogadják a jegyekkel érkező időseket – mofettáiról és borvízforrásairól híres.

A mofetták vagy gázfürdők változatos vegyi összetételükkel, meleg ásványvizes előfürdővel kombinálva az érrendszerbeli, az idegrendszerbeli és a mozgásszervi megbetegedésben szenvedők számára ajánlottak.

A Hunyad megyei Algyógy, illetve Feredőgyógy napjaink egyik különösen felkapott fürdőhelye, melynek alkálikus ásványvizei ként, szénsavat és magnéziumot tartalmaznak.

A hely nem csak a reumatikus, gyulladásos degeneratív betegségekre, ízületi elváltozások esetén, poszttraumatikus és nőgyógyászati megbetegedésekre ajánlott vizei miatt népszerű, hanem a kellemes környezet és a látnivalók miatt is: találunk itt római kori fürdőt, 12. századi körtemplomot.

A három csillagos Aida és Vacanța szállodák várják a kezelésre érkező nyugdíjasokat.

A Nagyváradtól nyolc kilométerre található Félixfürdőnek kénes, szén-dioxidos, nátriumos, káliumos gyógyvize van. Szállodák tekintetében –gyógyüdülési jegyekkel is – széles a választék, van két- (Muncel, Mureș) és háromcsillagos (Poienița, Padiș) opció is, csupán 100-200 lejes árkülönbséggel. Valamennyi szálláshely a szokványos gyógykezeléseken túl nagyméretű szabadtéri medencével is rendelkezik.

Félixfürdő a termálfürdőiről, strandjairól híres •  Fotó: Facebook/Ștrand Apollo-Felix Galéria

Félixfürdő a termálfürdőiről, strandjairól híres

Fotó: Facebook/Ștrand Apollo-Felix

Herkulesfürdőt Románia egyik legszebb, de elhanyagolt állapotban lévő fürdőhelyeként tartják számon, mely csak lassan-lassan kezd visszanyerni valamit régi fényéből.

A Krassó-Szörény megyei település gyógyvizei reuma, foglalkozási és női betegségek, emésztési zavarok, periférikus idegrendszeri, légző- és mozgásszervi megbetegedések gyógyítására alkalmasak, illetve ivókúrára is ajánlottak. A Diana, Dacia és Cerna szállodák várják az utalvánnyal érkező nyugdíjasokat, akik a település római kori fürdőjét is meglátogathatják.

Az Arad megyei Menyházán két szálloda (Tanamera és Panoramic) fogadja az üdülő időseket.

A kevesek által ismert fürdőhely igazi kincs a Béli-hegységben, századfordulós – sajnos rossz állapotú – épületekkel, a környéken barlangokkal, természeti látnivalókkal.

Öt forrásának bikarbonátos, kalcium-, magnézium- és nátriumtartalmú vizét mozgásszervi, idegrendszeri, emésztőszervi és nőgyógyászati betegségek kezelésére használják. Tenke egy viszonylag kis település Bihar megyében, gyógyvize ivókúrára is alkalmas, illetve a balneológiai kezelések során felmelegítve hasznosítják. A Parc szálloda szerény, csendes.

Herkulesfürdő patinás épületei •  Fotó: Herculaneproiect.ro Galéria

Herkulesfürdő patinás épületei

Fotó: Herculaneproiect.ro

Néhány száz kilométerrel északabbra a Máramaros megyei Aknasugatag a környék egyetlen, jelentős magyar népességgel rendelkező települése, ahol sósfürdő várja az üdülni vágyókat. A nyugdíjasoknak szánt jegyekkel a Crăiasca szálloda szolgáltatásai vehetőek igénybe. A Beszterce-Naszód megyei Oláhszentgyörgy elsősorban a környékbeliek által látogatott. Összesen kilenc gyógyforrás és mofetta vize segítheti az emésztőszervi, máj- és epebetegségekben szenvedőket; a szocializmus alatt épült 900 férőhelyes Hebe szálló várja a jegyekkel érkező nyugdíjasokat.

A Szatmár megyei Tasnád termálfürdővel, többnyire újépítésű szálláshelyekkel, tágas stranddal kecsegtet. Három szálloda is fogadja a gyógyüdülési jegyekkel rendelkező nyugdíjasokat, az Alystra, a Marissa és a Regal. A Maros megyei Szováta a Medve-tóval Székelyföld egyik legfelkapottabb, sokak szerint igencsak drága települése. Az Aluniș és Hephaistos szállodák szolgáltatásait lehet igénybe venni a nyugdíjasoknak szánt üdülési jegyekkel. A hagyományos fürdőkúra a sós víz gyógyhatásaival egyesül, amit különösen ajánlanak nőgyógyászati betegségekben szenvedőknek.

A főként látványos sóbányájáról és római emlékeiről híres Kolozs megyei Tordán az Arieșul szálloda fogadja a kezelésre érkező nyugdíjasokat.

A szálláshely a forgalmas városközponton kívül van, sósvizes kádfürdőt, iszappakolásokat kínál a kezelőközpontjában.

Az ajánlás szerint kiváló orrmelléküreg-gyulladás, allergiás rhinitisek, bronchiális asztma, krónikus hörghurut vagy tüdőfibrózis esetén, illetve gyulladásgátló hatást fejt ki a mozgásszervi betegeknél is.

Tusnásfürdő Hargita megye talán leghíresebb fürdőhelye, melyet egykor a kiváló fürdőkért, a hegyi levegőért látogattak, ma már sokak számára a medvék jelentik a fő látnivalót. 2013 decemberében termálvizes élményfürdőt avattak a településen, ahol a Tușnad, Ciucaș, Sara és Anna szállodákban várják a jegyekkel érkező nyugdíjasokat.

korábban írtuk

Visszanyerheti régi fényét Herkulesfürdő: az állomás műemlék épülete és a kőhíd is megújul
Visszanyerheti régi fényét Herkulesfürdő: az állomás műemlék épülete és a kőhíd is megújul

A vasútállomás műemlék épülete és a fürdőtelep központjában lévő kőhíd is megújul a következő időszakban Herkulesfürdőn. A Szapáry-fürdő restaurálására még várni kell.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés