Hirdetés

Állami fellépés Tőkés ellen?

Határozott fellépést kér a kormánytól Tőkés László ellen a Szociáldemokrata Párt (PSD) Kolozs megyei szervezete az EP-alelnök érmelléki autonómiát szorgalmazó kijelentései miatt. Az erdélyi magyar politikus hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján kijelentette, nemcsak a Székelyföldnek, hanem a Partiumnak is területi autonómiára van szüksége, melynek „a román politikum jóváhagyásával, kölcsönös megegyezés alapján kell megvalósulnia”.

Pap Melinda

2010. szeptember 29., 08:592010. szeptember 29., 08:59

A PSD szerint a kormánynak „fel kellene ébrednie alattomos és veszélyes passzivitásából”, és határozottan fel kell lépnie Tőkés ellen, „aki Románia egységes nemzetállam mivoltát veszélyezteti”. Leszögezik: „meglepetten és aggodalommal” vették tudomásul az EP-alelnök újabb „revizionista nyilatkozatait”, amelyeket szerintük a továbbiakban „már nem lehet tolerálni”.

A Remus Lăpuşan megyei elnök által aláírt dokumentum emlékeztet, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) alig egy hónappal ezelőtt „csak a romániai magyarság kulturális autonómiája mellett foglalt állást, és határozottan elutasította a területi autonómia tervezetét”. Újabb Tőkés László elleni támadásba lendült Corina Creţu, a párt EP-képviselője is, aki korábban az EP-alelnök lemondatását kérte ennek Tusnádfürdőn tett kijelentései miatt.

Az ellenzéki politikus szerint Tőkés mostani kijelentései – „miszerint az autonomista törekvéseket Bihar és Szatmár megyére is kiterjesztené” – csak alátámasztják akkori kérésének megalapozottságát. „Nem lehet mindenféle hibbant autonómiákat kitalálni, melyek egy és ugyanazon dolgot jelentik: etnikai alapon való szeparatizmust, a magyarság felsőbbrendűségének a gondolatára alapozva” – jelentette ki a PSD-s EP-képviselő, aki szerint Európában így is nagy gondokat okoz a rasszizmus és a xenofóbia terjedése, nincs szükség az EP-alelnök „hozzájárulására”. Úgy vélte, Tőkés László „az elmúlt húsz évben a horthysta extrémizmus szolgálatában kifejtett állandó és bősz tevékenysége révén teljesen hitelét vesztette”, és nincs joga ujjal mutogatni.

Creţu szerint nevetséges, hogy egy olyan országban, amely ekkora jogokat biztosít a nemzeti kisebbségeknek, „éppen egy olyan személy kiabáljon, aki interetnikai konfliktusokat szít”, és egy ilyen válságos gazdasági helyzetben „irredentista-sovinista elméleteket propagál” ahelyett, hogy az ország teljes lakossága által áhított megoldásokat kínálna.

Tőkés László érmelléki autonómiára vonatkozó kijelentése kapcsán a România Liberă központi napilap Kelemen Hunort is megkérdezte, de az RMDSZ-es politikus szerint a szövetség soha nem tárgyalt erről, sőt a jelenlegi kormánykoalícióban az utóbbi időben egyetlen térség, így a Székelyföld önrendelkezése sem került szóba. „Ezt a beszélgetést nyugodtabb időszakban kell folytatni, remélem, hogy jövőre lesz egy pillanat, amikor kicsit lazábban beszélhetünk ezekről a projektekről. Most nem alkalmas” – nyilatkozta a lapnak a művelődésügyi miniszter. Kelemen Hunor – akit miniszteri kinevezésekor felfüggesztettek az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségéből – autonómiapártinak vallotta magát, azonban kijelentette, azt a típusú önrendelkezést támogatja, mely döntésközelibb helyzetbe hozza a polgárokat, de nem etnikai alapon.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés