
Államfőválasztási felhívás. Az egyházak arra kérik híveiket, ne legyenek közömbösek a jövőnkre leselkedő veszélyekkel szemben
Fotó: Csató Andrea
Közös felhívást intéztek híveikhez az erdélyi magyar egyházak vezetői a romániai államelnök-választás tárgyában; a megmérettetés második fordulóját december 8-án, vasárnap rendezik.
2024. december 05., 22:522024. december 05., 22:52
2024. december 05., 23:202024. december 05., 23:20
A szerkesztőségünkhöz csütörtökön este eljuttatott állásfoglalásban az egyházfők megállapítják, hogy az idei romániai államelnök-választás eredménye alapvetően meghatározza a jogállamiság, a társadalmi állapotok és a közösségi jogok érvényesülésének alakulását.
„Egyházaink híveit arra buzdítjuk, hogy december 8-án maradéktalanul vegyenek részt a választáson és ne legyenek közömbösek a jövőnkre leselkedő veszélyekkel szemben” – szerepel a lapunkhoz Kovács István unitárius püspök révén eljuttatott közleményben.
Az egyházfők december 5-én, Kolozsváron kelt közös felhívását a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye nevében Kovács Gergely érsek, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye nevében Böcskei László püspök, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye nevében Schönberger Jenő püspök, a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye nevében Pál József Csaba püspök, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház nevében Adorjáni Dezső Zoltán püspök, az Erdélyi Református Egyházkerület nevében Kató Béla püspök, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében Bogdán Szabolcs János püspök, a Magyar Unitárius Egyház nevében pedig Kovács István püspök jegyzi.
Bár a felhívás nem nevesíti, hogy az egyházfők melyik jelöltet ajánlják a választópolgárok figyelmébe, egyértelmű, hogy Elena Lasconiról van szó. Annál is inkább, mivel a Magyar Unitárius Egyház Képviselő Tanácsának Elnöksége szintén csütörtökön közzétett állásfoglalásában nyíltan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) államfőjelöltje mellett teszi le a voksát.
„Egyéni és közösségi életünk alakulására nézve a romániai államelnök-választás kedvezőtlen kimenetele beláthatatlan következményekkel járhat. A legrosszabb változásokra számíthatunk, ha olyan lesz Románia elnöke, aki vasgárdista eszméket tömeggyilkosságokra váltó vezérekkel rokonszenvez (...) Mindazok ellenére, hogy Elena Lasconi jelölt politikai programjában több minden kifogásolható, meggyőződésünk, hogy megválasztása az egyetlen jelenlegi lehetőség a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására” – szerepel az unitáriusok felhívásában.

Nagyon gyorsan lebukott Călin Georgescu, a függetlenként az elnökválasztás második fordulójába jutott szélsőjobboldali jelölt, miután kedden este egy élő műsorban azt állította: nincs köze a fasiszta legionárius mozgalomhoz.
Szombaton a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban tartották az erdélyi magyar iskolák tanévnyitó ünnepségét a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szervezésében.
Elkobozták az autóját annak a 18 éves kolozsvári fiatalnak, akit rövid időn belül háromszor is jogosítvány nélkül vezetésen értek tetten.
Az intézmény az RMDSZ kezdeményezésére elindított, a fejlesztési minisztérium által finanszírozott országos bölcsődeépítési program keretében valósult meg.
A brit uralkodóról nevezi el a Brassó megyei Sirneán kialakítandó angol pubját Charlie Ottley.
Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.
Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.
Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.
Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.
szóljon hozzá!