
Házkutatás Mezőpaniton: a rendőröknek sikerült azonosítaniuk a két álarcos rablót
Fotó: Szilágy megyei rendőr-főkapitányság
Két Maros megyei férfit vettek őrizetbe a Szilágy megyei rendőrök rablás bűncselekményének gyanújával. A rablók Almásszentmihályon bántalmaztak, majd kiraboltak éjszaka egy idős férfit.
2025. december 19., 18:092025. december 19., 18:09
2025. december 19., 18:132025. december 19., 18:13
A Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának tájékoztatása szerint a Szilágy Megyei Bűnügyi Nyomozó Szolgálat rendőrei csütörtök este 24 órára őrizetbe vettek egy 20, illetve egy 42 éves, Maros megyei férfit, akiket súlyos rablás bűncselekményének elkövetésével gyanúsítanak. A nyomozati adatok szerint december 4-én
A két elkövető ezt követően egy éles tárgy segítségével lefogta az áldozatot, erőszakkal megfenyegette, fizikailag bántalmazta, majd arra kényszerítette, hogy mutassa meg, hol tartja a pénzét. Mivel a férfi nem adott számukra információt, az elkövetők egy láncfűrészt tulajdonítottak el, mintegy 2200 lej értékű kárt okozva.
Az ügyben súlyos rablás gyanúja miatt büntetőeljárás indult. A lefolytatott vizsgálatok eredményeként csütörtökön a Szilágy Megyei Bűnügyi Nyomozó Szolgálat rendőrei – a Maros Megyei Csendőr-felügyelőség munkatársaival, valamint a mezőpaniti rendőrőrs egyenruhásaival együttműködve – házkutatásokat tartottak a két gyanúsított mezőpaniti lakóhelyén. Ennek során
A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján csütörtök este a két férfit 24 órára őrizetbe vették, a további kényszerintézkedésekről pénteken dönt a zilahi ügyészség.

Egy idős szilágysági férfit kirabló fiatalembert vettek őrizetbe szombat reggel a Szilágy Megyei Különleges Akciók Szolgálatának bevetési egységei, többórás keresés után egy erdős-mezős területen.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!