Aláírták a szerződést az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út második szakaszának építésére

nagyvárad, arad, gyorforgalmi

Rörök-román konzorcium dolgozik majd az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út második szakaszán

Fotó: Arad Megyei Tanács

Pénteken aláírták a török-román konzorciummal a szerződést az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út második szakaszának megépítésére – jelentette be Cristian Pistol, a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) igazgatója.

Hírösszefoglaló

2025. szeptember 12., 19:512025. szeptember 12., 19:51

A török Onur Taahhut Tasimacilik Insaat Ticaret Ve Sanayi AS és a román Straco Holding Kft. cégtársulásnak 24 hónap áll rendelkezésre, hogy megépítse a Nagyszalonta és Kisjenő (Chișineu Criș) közötti 39,7 kilométeres szakaszt. A konzorcium áfa nélkül 2,76 milliárd lejért vállalta az útszakasz tervezését és megépítését – írta Pistol Facebook-bejegyzésében.

A CNAIR igazgatója szerint

a szakaszon többek között épülni fog egy 1091 méteres híd a Fehér-Körös fölött, és hozzáadódik egy 10 kilométeres összekötő út, amely a román-magyar határátkelőig vezet.

Az Aradot Nagyváraddal összekötő gyorsforgalmi út összesen mintegy 120 kilométer hosszú lesz, amelyből az első szakasz hossza 33,7 km, a második szakaszé 39,7 km, a harmadik szakaszé 47,07 km – írja az Agerpres.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Bezár a vajdahunyadi ArcelorMittal acélipari vállalat

Az ArcelorMittal acélipari vállalat „véglegesen” bezárja az energia- és építőipari piac számára profilokat és szögvasakat gyártó vajdahunyadi üzemét – jelentette be pénteken a vállalat vezetősége.

Bezár a vajdahunyadi ArcelorMittal acélipari vállalat
2025. szeptember 12., péntek

Az épület omlásveszélye miatt online oktatással indult a tanév egy székelyudvarhelyi iskolában

Az épület omlásveszélye miatt két hétig online formában zajlik az oktatás a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskolában – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek pénteken Szakács-Paál István polgármester.

Az épület omlásveszélye miatt online oktatással indult a tanév egy székelyudvarhelyi iskolában
2025. szeptember 12., péntek

Harkovból elmenekült ukrán férfiak szorultak a máramarosi hegyimentők segítségére

Megtaláltak a hegyimentők két ukrán fiatalt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át a határon, és segítséget kértek a romániai hatóságoktól.

Harkovból elmenekült ukrán férfiak szorultak a máramarosi hegyimentők segítségére
2025. szeptember 12., péntek

Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség a Hargita megyei önkormányzat alelnöke ellen

Vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a Hargita megyei közgyűlés alelnöke, Barti Tihamér ellen – ezt a DNA közölte pénteken.

Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség a Hargita megyei önkormányzat alelnöke ellen
2025. szeptember 11., csütörtök

A Bagossy Brothers Company koncertjével ünnepel a brassói magyarság

Tizenötödik jubileumi kiadásához érkezett a barcasági magyarok legnagyobb magyar ünnepe. A Brassói Magyar Napok (BMN) idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

A Bagossy Brothers Company koncertjével ünnepel a brassói magyarság
2025. szeptember 11., csütörtök

Előtérben a nagybányai és felsőbányai magyar kulturális és épített örökség

Vásárhelyi Antal képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás szerda délután a Megyei Művészeti Múzeum – Nagybányai Művészeit Központ szervezésében a máramarosi megyeszékhelyen. Felsőbányán felújítják a Nagyboldogasszony-plébániatemplomot.

Előtérben a nagybányai és felsőbányai magyar kulturális és épített örökség
2025. szeptember 11., csütörtök

Megszűnnek az erdélyi városokat Béccsel összekötő Wizz Air-járatok

A Wizz Air légitársaság bejelentette, hogy bezárja bécsi bázisát, és jövő évtől felfüggeszti valamennyi járatát, beleértve a Romániába közlekedőket is.

Megszűnnek az erdélyi városokat Béccsel összekötő Wizz Air-járatok
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkeseredett tanárok tüntettek Kolozsváron: „Tanítás helyett utcára kell vonulnunk, hogy megmutassuk: a dolgok nincsenek rendben”

Tanárok, diákok és szülők tiltakoztak csütörtökön Kolozsváron a Bolojan-kormány oktatási megszorításai ellen. A Krónikának megszólaló résztvevők szerint az átszervezések „feje tetejére állították” az egész oktatást.

Elkeseredett tanárok tüntettek Kolozsváron: „Tanítás helyett utcára kell vonulnunk, hogy megmutassuk: a dolgok nincsenek rendben”
2025. szeptember 11., csütörtök

„Jézus Szent Szüve” – régi, magyar feliratú kereszteket újítanak fel a Csángóföldön

Régi kereszteket újítanak fel a Csángóföldön, a Bákó megyei Külsőrekecsinben.

„Jézus Szent Szüve” – régi, magyar feliratú kereszteket újítanak fel a Csángóföldön
2025. szeptember 11., csütörtök

A hétvégén kezdődik az Aradi Magyar Napok, idén is az október 6-i megemlékezés a főrendezvény

Az RMDSZ és háttérintézménye, a Pro Identitas Egyesület a történelmi magyar egyházakkal, valamint a civil szervezetekkel közösen szeptember 12. és október 6. között szervezi meg az idei aradi magyarság legnagyobb közösségi rendezvényét.

A hétvégén kezdődik az Aradi Magyar Napok, idén is az október 6-i megemlékezés a főrendezvény