
Megy a munka, de még rá lehet erősíteni. Az öt kilométeres gyorsforgalmi útnak hivatalosan februárig kell elkészülnie
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
Bár az év első hónapjaiban több biztató jelét adta a kivitelező annak, hogy határidő előtt, még idén elkészülhet az észak-erdélyi autópályát a DN1-es főúttal Tordatúr közelében összekötő Kolozs megyei gyorsforgalmi út, a Pro Infrastruktúra Egyesület szerint erre egyre kevesebb az esély.
2024. május 30., 19:242024. május 30., 19:24
A romániai infrastrukturális nagyberuházások előrehaladását figyelő civil szervezet – mely a hétvégén videót is készített az építőtelepen – úgy fogalmaz: a Beszterce-Naszód megyei fővállalkozó, a Dimex 2000 Company, illetve a román és spanyol társult cégek első fontos útépítési projektjük során „elég jól” haladnak.
Ugyanakkor a civilek szerint nem utolsó sorban elengedhetetlen a közúti infrastruktúrát kezelő országos hatóság (CNAIR) „proaktív” jelenléte is. A Pro Infrastruktúra úgy becsüli, két-három hónapon belül eldől, marad-e reális esély az idei átadásra, vagy csak jövő tavaszra marad.
Mint ismeretes, az öt kilométeres gyorsforgalmi út kivitelezési szerződését tavaly júliusban írták alá. A nyertes cégtársulás 562,61 millió lejért (áfa nélkül) vállalta a munkálatok elvégzését. Az autópályát az 1-es országúttal a Kolozs megyei Tordatúr község térségében összekötő gyorsforgalmi úton hét híd és viadukt épül, utóbbiak közül a leghosszabb a Rák-patak völgyén átvezető 258 méteres völgyhíd lesz. A szerződés szerint 18 hónap áll a rendelkezésére a kivitelezésre.
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
Jelenleg ugyanis az észak-erdélyi autópályán kelet felől érkező, Beszterce városa vagy Máramaros megye felé irányuló átutazó, illetve teherforgalom a sztráda végétől Kisbácson át kénytelen Kolozsvár felé venni az irányt, végig a Munka sugárúton, Apahida felé. Ám ha még Kolozsvár előtt, Tordatúr felé letérhetnének a sofőrök az autópályáról, a már meglévő Bányabükk–Apahida-körgyűrűn keresztül sokkal könnyebben megközelíthetnék az említett célállomásokat, miközben tehermentesítenék a régi útvonalat.
Az új aszfaltcsík ugyanakkor a Gyalu–Szászfenes–Kolozsvár-útvonalon is csökkenthetné a forgalmat, hiszen a gyalui le- és felhajtón kívül újabb alternatívát biztosítana a kincses város és az észak-erdélyi sztráda összekötésére. Nem beszélve arról, hogy a Kolozsvár felől a DN1-esen kelet, Marosvásárhely vagy a Székelyföld felé haladóknak nem kellene átverekedniük magukat – a csúcsidőben szintén „megbénuló” – Tordán, hogy felhajthassanak az A3-asra, hanem ezt már hamarabb, Tordatúr közelében megtehetnék a gyorsforgalminak köszönhetően.

Jól halad a munka az észak-erdélyi (A3-as) autópályát az 1-es főúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi út építőtelepén – közölte kedd este Cristian Pistol, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Nagy erőkkel folytatja a munkát az új évben az észak-erdélyi autópályát a DN1-es főúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi építője.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!