Hirdetés

„Akár pártként is indulhatunk”

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Interjú Szász Jenővel, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökével – Bár az MPP elnöksége szeptember elején eldöntötte, független jelölteket támogat az őszi parlamenti választásokon, Szász Jenő nem zárja ki a pártként való indulás elvi lehetőségét. A téma kapcsán kialakult párton belüli viták a pártelnök szerint hamarosan megszűnnek. – Ma lejár a határidő, a választáson induló pártok ma utoljára közölhetik a Központi Választási Irodával (BEC) a szavazólapra kerülő jelüket. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöksége korábban úgy döntött, pártként nem indulnak a választáson. Bejegyezték a BEC-nél a párt választási jelét?

2008. október 01., 00:002008. október 01., 00:00

– Nem akarjuk a politikai mozgásterünket szűkíteni, minden eshetőségre felkészülve érvényesítettük a választási jelünket, a fenyőt, jelezve ezzel minden politikai közszereplőnek, hogy az MPP-nek joga van indulni a választáson.
– Tehát elképzelhető, hogy mégis pártszínekben indítanak jelölteket?
– Az elnökség döntése értelmében függetleneket támogatunk, vagy olyan, más szervezetek színeiben induló jelölteket, akik támogatják az MPP programját. Néhány kollégám, akiket felháborított az RMDSZ arrogáns, diktatórikus magatartása, azon a véleményen van, ne legyünk tekintettel rájuk, és induljunk pártként a választásokon. Ami az RMDSZ-t illeti, igazuk van, én mégis úgy látom, ki kell tartanunk a korábbi döntésünk mellett. A választási jel leadásával viszont a pártként való indulás elvi lehetőségét sem zártuk ki.
– Az RMDSZ elnöke erdélyi, romániai abszurdnak nevezte, hogy miután hosszú évek aláírásgyűjtése és kínlódása után bejegyezteti magát az MPP, maga nem fog indulni a választásokon, hanem függetleneket indít.
– Ez az a fajta arrogancia, amivel közülünk sokan nem tudnak megbékülni. Az RMDSZ nem tud a közös, nemzeti érdekben, csak párt, vagy ami még rosszabb, egyéni érdekekben gondolkodni. A két szervezet megállapodását célzó tárgyalásokat is csak kampánykommunikációs gyakorlatként tudták le, hiszen végül a saját együttműködési ajánlatukat sem fogadták el. Mi ennek ellenére nem azt mondjuk, hogy az RMDSZ ne jusson be, hanem kiegészítjük a képet: jussanak be ők is, és az általunk támogatott jelöltek is, mert ez a közösség érdeke. A jelek szerint még ez is nagyon zavarja az RMDSZ-t, mert a korábban alkalmazott egységféltő stratégiájához most nincs ellenségképe, a szembenállás helyett végre a saját – igencsak kérdéses – eredményeivel, teljesítményével kellene kampányoljon. Amúgy a kijelentés maga abszurd: függetleneket nem indít az MPP, mert nem is indíthat, esetleg támogat és segít független jelölteket.
– Több területi szervezet, például a háromszéki is kérte, hogy tárgyalják újra a kérdést, és állítsanak saját jelölteket. Változhat az MPP döntése?
– Két magyar szervezet egyeztetés nélküli indulásának van kockázata, bár megegyezéssel, kölcsönös helyleosztással mindkettő számára elérhető lett volna az alternatív bejutási küszöb. Az RMDSZ nem volt ebben partner, ezért nekünk kellett bölcsebbnek lenni. A helyzet objektív értékelésébe az is beletartozik, hogy az alternatív küszöb elérésnek kockázata számunkra nagyobb, és ezt is minimalizálni kellett. Józan döntést hoztunk. Persze a területi szervezetek türelmetlensége, tenni akarása is érthető, de higgadtságra, türelemre, további építkezésre van szükségünk. Én úgy látom, összhang körvonalazódik a függetlenek  támogatására, ami persze nem azt jelenti, hogy nincs helye más véleménynek, és a kritikus hangokkal sincs baj, hiszen a pártfegyelem nem a vélemények elfojtását jelenti. Folyamatosan elemzünk, tárgyalunk, egyeztetünk: ezért is hoszszabbítottuk meg a szeptember 24-i, a támogatandó függetlenek nevesítésére kitűzött határidőt.
– A beharangozott kongresszusra nem került sor szeptemberben, ezért az elnökség legitimitását többen megkérdőjelezték. Mi a véleménye erről?
– Alig hat hónapja létezünk pártként. Az erkölcsi alapot és morális erőt az elnökségnek a pártbejegyzés adja, az ahhoz összegyűjtött aláírások, azokkal szemben, akik egyetlen aláírást sem gyűjtöttek, és most mégis a vezetés legitimitását szeretnék megkérdőjelezni. Amúgy a helyhatósági eredmények, az ötszáz önkormányzati képviselő, a polgármesteri és alpolgármesteri tisztségek, a Hargita és Kovászna megyében elért 37 százalékunk is azt igazolja, hogy jó úton indultunk el.
A legitimitást megkérdőjelezőkre visszatérve úgy látom, hogy bár ők a párt létrehozásába, építésébe nem fektettek ugyan munkát, most mégis eszközt, lehetőséget látnak benne. Nem nevezném ezt feltétlenül opportunizmusnak, inkább olyan gyermekbetegség ez, amelyen minden újonnan bejegyzett pártnak át kell esnie, amit ki kell nőnie. Véleményszabadságra szükség van, de különbséget kell tudnunk tenni a jóhiszemű aggódás és a szándékos rombolás, bomlasztás között. Elég csak a Sárközy Zoltán vagy a Csuzi István példájára utalnom: az úgynevezett elvi ellentétről nagyon gyorsan kiderült, hogy valójában RMDSZ-tisztségek, pozíciók állnak mögötte.
– Mikor születik döntés a jelöltekről?
– A törvény október 21-éig ad erre lehetőséget. A hétvégén tartunk elnökségi ülést, utána többet tudok majd mondani.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
Hirdetés
Hirdetés