Hirdetés

Akadályoz a bihari prefektus

Elfogadta a Bihar megyei prefektúra a Demokrata-Liberális Párt (PDL) beadványát, amelyben a megyei tanács legutóbbi ülésén elfogadott költségvetésének egyik függelékét támadta meg. A dokumentumban a helyi önkormányzatok számára kiutalandó összegekről volt szó, s a prefektúra szerint elfogadása nem volt törvényes, mivel a tervet korábban nem hirdették meg, és közmeghallgatást sem szerveztek a szavazás előtt – mondta el Dumitru Voloşeniuc, a megyei tanács alelnöke.

Nagy Orsolya

2009. április 08., 09:472009. április 08., 09:47

Cseke Attila aggódik

A Bihar megyei utak állapotával kapcsolatban nyújt be rendszeresen kérdéseket a Szállításügyi Minisztériumhoz Cseke Attila szenátor. A legújabbat épp tegnap adta át a miniszternek, az alábbi szöveggel: „A Bihar megyei országutak állapota minősíthetetlen és gyakorlatilag minden DN jelzésű út járhatatlan.”

A csaknem 39 km hosszú 19E országút Bihar–Szalárd–Sárszeg–Bisztraterebes-útvonalon „igen élénk forgalmat bonyolít, de az észak-erdélyi autópálya építése és a hatóságok érdektelensége miatt elképzelhetetlen állapotba jutott. A 19E olykor életveszélyes a gépkocsivezetők számára, hiszen ezen az úton bármikor számíthatnak tengelytörésre. A járművek itt általában felni- vagy kerékcsere nélkül nem ússzák meg a kirándulást, és sajnos voltak olyan esetek is, amikor a katasztrofális út súlyos baleseteket okozott.”

Voloşeniuc cáfolta, hogy a pénzek elosztásakor a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ polgármesterei által vezetett önkormányzatok többet kaptak volna, mint a demokraták: a PDL tanácsosai ugyanis még az ülésen ezzel vádolták meg az elnököt. A törvénybe ütközőnek ítélt projekt a teljes procedúra, tehát meghirdetés és közmeghallgatás után kerül ismét a tanács napirendjére.

Radu Ţîrle tanácselnöktől ugyanakkor megtudtuk: a megyei önkormányzat 21 millió lejt különített el a költségvetéséből útjavításokra. A Bihar megyében található összesen 990 kilométernyi úthálózatot 14 millióból tatarozák, és rövid szakaszokon burkolják, hétmilliót pedig karbantartásra fordítanak. Májusig a kátyúzás nagy részét be akarja fejezni a megye, főleg ott, ahol a kemény tél károkat okozott, hogy aztán mihamarabb elkezdhessék a következő hideg időszakra való felkészülést.

A tanácselnök arról is tájékoztatott, nemrég a megye polgármestereivel, illetve a vasúttársaság regionális vezetőségével találkozott, hogy egyeztessenek a vasúti menetrend tervezett változtatásairól. A megyében egyébként 34 helységben áll meg a vonat. Ţîrle felszólította a polgármestereket, hogy április 23-áig nyújtsák be a helyi ünnepségek, megemlékezések, falunapok tervezett időrendjét.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
Hirdetés
Hirdetés