2010. október 18., 09:392010. október 18., 09:39
Az ünnepi program istentisztelettel kezdődött, azt követően a rossz időjárásra való tekintettel a helyi kultúrotthonban Mihály Ferenc, Bögöz község polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, majd az október 16-a emlékére összeállított kulturális műsor után az emlékműhöz vonult a népes ünneplő sereg, hogy elhelyezzék a kegyelet koszorúit.
A történelmi helyszínen a himnusz eléneklésével tisztelegtek és emlékeztek az 1848. október 16–18. között Agyagfalván megtartott székely nagygyűlésre, amelyen a szabadságharc idején mintegy hatvanezer egybegyűlt mondta ki: kiállnak a magyar kormány és az Erdélyt Magyarországgal egyesítő törvény mellett. Az, hogy a gyűlés helyszínét illetően éppen Agyagfalvára esett a választás, nem véletlen, bár nem a földrajzi szempont volt a döntő, hanem a történelmi hagyomány, ugyanis korábban is itt tartották a legfontosabb székely nemzetgyűléseket.
A székelyek agyagfalvi gyűlésén három pontban jelölték meg céljaikat: első helyen egy három személyből álló ideiglenes székely kormány alakítása szerepelt, amely a magyar minisztérium fennhatósága alatt a Székelyföld polgári és katonai ügyeit intézi, másodikként egy nemzeti katonai tábor szervezését helyezték kilátásba, és végül a székely nemzet régi szabadságának visszaszerzéséről is tanácskoztak. A felhívás 50 esztendős korig minden férfit érintett, beleértve a katonai alakulatokat és tiszteket is, így hívták őket az Agyagfalva melletti rétre, október 16-ára, hogy határozzanak a Habsburg-ellenes önvédelmi harc ügyében.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.