Hirdetés

A "fekete március" bűnöseinek megnevezését követelték Marosvásárhelyen

•  Fotó: Gönczi Ákos

Fotó: Gönczi Ákos

Számottevő rendőri asszisztenciával zajlott pénteken, március 19-én este az EMNT által szervett megmozdulás, Az Igazság Fáklyás Menete, amelyhez a Pro Europa Liga is csatlakozott. A mintegy 500 marosvásárhelyi résztevőn kívül egy kolozsvári, valamint egy székely zászlókkal és rovásírásos feliratú táblával felvonuló csíkszeredai csoport is részt vett.

Máthé Éva

2010. március 20., 07:512010. március 20., 07:51

Néhány fiatalember a Magyar Gárda egyenruháját viselte. A Pro Europa Liga társelnöke szerint ők nem azokat az eszméket képviselik, amelyekért a tömeg összegyűlt, ezért nincs joguk jelen lenni. A márciusi események fő színhelyén, a Kultúrpalota melletti téren összegyűlt tömeg előtt, Tőkés László jelenlétében Kincses Előd ügyvéd olvasta fel azt a felhívást, amelyet az EMNT Traian Băsescu államelnökhöz, Emil Boc miniszterelnökhöz, Laura Codruţa Kövesi főügyészhez intézett.

Ebben sérelmezik, hogy az 1990-es márciusi, marosvásárhelyi eseményekkel kapcsolatban az igazság máig ismeretlen, mint ahogy az 1989-es forradalom és az azt követő bányászjárások háttere is homályban maradt, mert „az igazságszolgáltatás nem volt hajlandó feltárni az akkori történéseket”. Miközben az azokkal kapcsolatos dokumentumok titkosítását feloldották, ez nem mondható el a vásárhelyi események iratairól. A „parasztbeutaztatás” körülményeiről egy szót sem lehet hallani, ezért a magyarságra húsz év után is rásütik a kollektív bűnösség bélyegét.

A petíció megfogalmazói követelik a vásárhelyi ügy nyomozati eljárásának az újraindítását, azok azonosítását, akik eltervezték a felfegyverzett román parasztok beszállítását, akik megszervezték a népi milíciákat, és a székelykocsárdi állomásra szállították azokat a bányászokat, akiket Marosvásárhelyen akartak bevetni, és a Mócföldön is mozgósítottak. A petícióban kérik azok megbüntetést, akik az RMDSZ-székházra támadtak.

Az elkövetők máig büntetlenek, s ez az igazságszolgáltatás szégyenfoltja, rontja Románia nemzetközi megítélését, szögezi le a felhívás, amelyet Kincses Előd magyarul, Smaranda Enache románul ismertetett. Ezután a tömeg az RMDSZ egykor megtámadott székházához ment, majd felkeresték Sütő András és Jakabffy Attila sírját, gyertyákat helyeztek el ezeken. A város román vezetősége, a román civil szervezetek, pártok semmiféle rendezvényt nem tartottak idén a márciusi események huszadik évfordulóján.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
Hirdetés
Hirdetés