
Fotó: Facebook/Kolozsvári Magyar Napok
Ha a Főteret a Kolozsvári Magyar Napok szívének tekintjük, a Farkas utcát bátran nevezhetjük az ütőerének, hiszen az esemény teljes ideje alatt lüktet itt az élet. Kilátogattunk a találkozások egyik fő helyszínére, és megkértünk néhány arra sétálót, elevenítse fel a legemlékezetesebb magyarnapos élményét. Videóban foglaltuk össze a Farkas utca – erdélyi és külföldi – „arcainak” kellemes emlékeit, a kincses városi rendezvénysorozathoz kötődő gondolatait, érzéseit.
2024. augusztus 24., 18:052024. augusztus 24., 18:05
A Farkas utcai kézműves vásárban rendszerint minden magyarnapozó megfordul legalább egyszer a kincses városi rendezvénysorozat ideje alatt akár kézműves termékek, akár ismerős arcok után kutatva. A frissen felújított történelmi utcában kétségkívül egyikből sincs hiány, és minden bizonnyal ez tölti meg élettel, jókedvvel.
A Krónika munkatársai a vásári forgatagban beszéltek olyan magyarnapozókkal, akiknek még csak friss, egy-két éves élményeik vannak, de olyanokkal is,
A különböző kulturális, szórakoztató programokon való részvételen túl a legkedvesebb emlékek a ritkán vagy rég nem látott ismerősökkel, barátokkal való találkozásokhoz kötődtek, amelyek a kincses városi rendezvény hiányában, nem biztos, hogy megvalósulnának – és ez nagyon hiányozna a magyarnapozóknak.
Az Oláh-Badi Levente által készített videós összeállításunkban a városnapozók emlékeibe, élményeibe nyújtunk betekintést.

A Farkas utca kézműves vására megkerülhetetlen igazodási pont Kolozsváron a magyar napok idején. A mintegy 110 kiállítóra sok ezer vásárló jut, és a kínálattól, valamint a szerencsétől is függ, hogy ki milyen vásárfiával tér haza.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
szóljon hozzá!