Hirdetés

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

Nicușor Dan

Befogadás. A temesvári dómban nem csak a magyarok, a németek és a románok, hanem a Srí Lankáról érkezettek is anyanyelvi misét hallgathatnak – mondta Pál József Csaba püspök Nicușor Dan államfőnek

Fotó: Facebook/Temesvári Egyházmegye

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

Krónika

2025. szeptember 30., 18:392025. szeptember 30., 18:39

Nicușor Dan a Cities Summit (Városok csúcstalálkozója) elnevezésű rendezvényre érkezett a Bánság fővárosába kedden, majd ellátogatott a római katolikus székesegyházba is.

Itt a G4Media portál beszámolója szerint a megyés püspök fogadta a többi temesvári felekezet képviselőinek kíséretében érkező államfőt, akit

Hirdetés

előzőleg az utcán Călin Georgescu volt államfőjelölt két, a megismételt választás eredményével elégedetlen híve lemondásra szólított.

Pál József Csaba a székesegyház múltjáról és jelenéséről is beszélt Dannak.

„A Szent György-székesegyház 1736-ban épült, 38 év alatt. Ez a temesvári székesegyház, mindazoké, akik Istent keresik. Sok turista látogat el hozzánk.

Idézet
Ebben a templomban ma négy nyelven ünnepelünk: románul, magyarul, németül és Srí Lanka-i nyelven. 150 Srí Lanka-i vesz részt a misén. Ez jó, mert ők nagyon istenfélő emberek, és itt akarnak lenni. Volt egy keresztelő is – az egyetlen keresztelő, amelyet a székesegyházban engedélyeztünk. Mivel ez nem plébánia, itt nem engedélyezünk keresztelőket.

De szerintem ez egy gyönyörű dolog (...). A mi egyházmegyénkben más nyelveken is ünnepelünk. Vannak itt horvátok is – a katolikus hívők 10 százaléka horvát –, valamint bolgárok, csehek és szlovákok” – mondta Pál József Csaba püspök.

Ezt követően Nicușor Dan orgonaszó kíséretében

megtekintette a Millenium Csanadiense MXXX – MMXXX című kiállítást, amelyet a csanádi egyházmegye alapításának 1000. évfordulója alkalmából állítottak össze.

A katedrálisból az elnök két szoftvercéghez látogatott el: az egyik mesterséges intelligenciával foglalkozik, a másik pedig katonai területen tevékenykedik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
Hirdetés