Hirdetés

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem megújította együttműködését

•  Fotó: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Fotó: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Tizenöt éve tartó eredményes együttműködés után megújította kapcsolatait a Debreceni Egyetem (DE) és a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem; az erről szóló dokumentumokat a két intézmény vezetői kedden írták alá a cívisvárosban.

MTI

2022. december 06., 19:122022. december 06., 19:12

Pető Károly, a DE általános rektorhelyettese azt mondta, az új megállapodás továbblépést jelent az oktatási és a képzési kapcsolatokban, de a tudományos kutatások terén is bővíti az együttműködést.

Kiterjed a dokumentum a mesterképzésre, a kettős diplomát adó programokra és a doktorandusz képzésre, mint ahogy a közös tananyagfejlesztésre is – részletezte a rektorhelyettes.

Hirdetés

Utóbbi kapcsán példaként említette, hogy gazdasági területen a turizmus és vendéglátás, az agrár területen a precíziós mezőgazdaság és a drónpilótaképzésre, illetve a sportképzésre dolgoznak ki tananyagot a debreceni tapasztalatokra alapozva,

míg a Sapientia egyetem a művészeti területeken a hangmérnök, filmrendező, operatőr, fotós képzés tananyagainak kidolgozásában nyújt segítséget.

A további együttműködés során a rövid ciklusú képzéseket helyezik előtérbe – mondta Pető Károly.

Tonk Márton, a Sapientia egyetem rektora arról beszélt, hogy 20-25 éve még csak álom volt, ma már valóság a Kárpát-medencei magyar felsősoktatás egysége.

A magyarországi kormányzati szakpolitikának kovász szerepe van ebben az együttműködésben – fogalmazott a rektor, aki bejelentette, hogy az idén három taggal – Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, Partiumi Keresztény Egyetem, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – megalakult a Pro Bono Publico Egyetemi Konzorcium.

korábban írtuk

Pro Bono Publico az erdélyi magyarságért: konzorciumot kötött három egyetem
Pro Bono Publico az erdélyi magyarságért: konzorciumot kötött három egyetem

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Protestáns Teológiai Intézet képviselői szerdán aláírták azt a társulási szerződést, mely által létrehozták a Pro Bono Publico egyetemi konzorciumot.

A keddi debreceni találkozón a DE és a konzorcium együttműködéséről is aláírtak megállapodást, így az oktatásfejlesztési kapcsolatok mind a négy intézményre kiterjednek

– közölték.

Jávor András rektori főtanácsadó, a Magyar Rektori Konferencia határon túli bizottságának alelnöke azt mondta, 2007 óta konferenciák szervezésével, kiadványokkal, a különféle szakok képzésében való részvételükkel igyekeztek segíteni a határon túli felsőoktatást.

Ez az együttműködés is hozzájárult ahhoz, hogy mára a Sapientia az egyik legversenyképesebb egyetem Romániában – tette hozzá a professzor.

Szólláth Tibor, a DE-t működtető gróf Tisza István alapítvány kuratóriumi tagja kiemelte: minden képzés, képzési együttműködés azt szolgálja, hogy a szülőföldjükön boldoguljanak a magyar fiatalok.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés