Hirdetés

A román rendőrség is „hallgatja" a Beatrice közismert slágerét

A Kolozs megyei rendőrség hivatalból vizsgálatot indított Nagy Feró és a Beatrice kolozsvári koncertje miatt, miután a román média úgy értelmezte, hogy az együttes XX. század című dala kedvező fényben tüntetné fel Joszif Visszarionovics Sztálint, Adolf Hitlert és az Iszlám Állam terrorszervezetet.

Krónika

2016. augusztus 19., 15:392016. augusztus 19., 15:39

2016. augusztus 19., 16:042016. augusztus 19., 16:04

Mint arról a Krónika beszámolt, az együttes kedden este adott koncertet a kincses város főterén a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A XX. század című szám alatt archív videofelvételeket játszottak be a kivetítőn, amelyen többek között Sztálin szovjet és Hitler náci német diktátor volt látható. A koncertről a román közszolgálati televízió is beszámolt, amely „vitatottnak és revizionistának\" nevezte a magyar együttest.

Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője pénteken az Adevărul című napilapnak elmondta: hivatalból indítottak eljárást, amelynek során egy ügyész és egy rendőr vizsgálja, hogy a koncerten elhangzottak kimerítik-e a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő jelképek használatát, valamint háborús bűnösök emlékének ápolását tiltó, 2002/31-es számú sürgősségi kormányrendeletben megállapított bűncselekményeket.

Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője az MTI-nek nyilatkozva pénteken elmondta: célzatos, egyoldalú tudósításban számolt be a román közszolgálati televízió a keddi koncertről, egyértelműen „kifordították\" a szám üzenetét, ugyanis a dalban elrettentésképpen szerepel Hitler, Sztálin és az Iszlám Állam. Közölte, hogy levelet írtak a román köztelevízió és az audiovizuális tanács vezetőségének, amelyben kérték, hogy tegyék helyre a félretájékoztatást. Gergely Balázs szerint megengedhetetlen, hogy egy közszolgálati televízió ennyire célzatosan és egyoldalúan tudósítson. A főszervező közölte: nem bánja, hogy hatósági vizsgálat indult, mert bízik annyira a román rendőrségben és igazságszolgáltatásban, hogy legalább ők tisztázni fogják az ügyet.

A román közszolgálati televízió tudósításában szerepelt egy koncertrészlet, amelyen Nagy Feró azt énekelte: „csak azért is lesz, Kolozsváros ismét magyar város lesz\". Gergely Balázs elmondta: ez a szám nem hangzott el a kolozsvári koncerten, és meglepőnek nevezte a vádakat, hiszen Nagy Feró és a Beatrice évente tízszer szokott Erdélyben koncertezni, és soha nem voltak ilyen problémák. Gergely Balázs az ügyet a rendezvénnyel szembeni támadásként értékelte.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
Hirdetés