
Fotó: Haáz Vince
Október 31-én, a reformáció ünnepén avatják Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Gimnázium és a Református Kollégium közös felújított épületét – jelentették be csütörtöki sajtótájékoztatójukon az érintett intézményvezetők.
2022. október 20., 16:302022. október 20., 16:30
Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspökhelyettese elmondta: a református egyház iskolaépületét egykor a kommunista állam államosította, és csak hosszas pereskedés után, meglehetősen leromlott állapotban sikerült visszaszerezni. Miután az épület egyházi tulajdonba került, már sem román állami, sem EU-s pénzforrásokat nem sikerült szerezni a felújítására, így csak a magyar állam segítségére és a saját forrásaikra támaszkodhattak.
Hozzátette: négy és fél év alatt mintegy nyolcmillió eurós beruházással sikerült teljesen felújítani a két iskolának otthont adó teljes épületegyüttest. Kicserélték a nyílászárókat, a villanyhálózatot, a vízvezetékeket, korszerűsítették a fűtési rendszert, és mindent megtettek azért, hogy a műemlék épületegyüttes a 21. század követelményeinek megfelelő korszerű oktatási helyszínné alakuljon.
Fotó: Haáz Vince
Az igazgató elmondta: október 31-én a vártemplomban tartandó hálaadó istentisztelettel kezdődik, majd az iskolaudvaron felállítandó színpadon folytatódik az avatóünnepség.
Fotó: Haáz Vince
Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója hozzátette: a felújítás után kialakuló kiváló körülmények azt jelzik, hogy a református oktatásnak Marosvásárhelyen nemcsak múltja és jelene, hanem jövője is van. Hozzátette: még ha két intézmény is működik az épületekben, ezek együtt fognak előre haladni, és közösen próbálnak eleget tenni annak az elvárásnak, hogy színvonalas oktatást nyújtsanak a gyermekeknek.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a mostanihoz hasonló felújításon legutóbb 1956-ban esett át az épületegyüttes.
A Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium Erdély egyik legnagyobb és legeredményesebb magyar iskolája. Jelenleg jogilag a Bolyai gimnáziumba betagozódva, de a katolikus egyház épületeiben működik a jogi úton másodjára is megszüntetett II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium.

Elkezdődik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium és a Marosvásárhelyi Református Kollégium főépületének a felújítása, miután az épület tulajdonosa, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) megkapta a munkálatok elvégzéséhez szükséges építési engedélyt – közölte honlapján
Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.
Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.
Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.
szóljon hozzá!