Hirdetés

Emelkedőben a munkanélküliség a partiumi megyében, ahol magyarországi vendégmunkásoktól remélik a munkaerőhiány csökkenését

munkanélküli

A munkanélküliek aránya enyhén nőtt Arad megyében a munkaerő-elhelyező ügynökség adatai szerint

Fotó: Google Maps/Képernyőmentés

Emelkedett a munkanélküliségi arány Arad megyében a múlt év végén, de az 1,64 százalékos ráta csak enyhe növekedést jelent a 2023 november-decemberi 1,1 százalékhoz képest. A közeljövőben újabb elbocsátások várhatók az autóiparban, emellett a külföldről hazatérő vendégmunkások is növelhetik ideiglenesen a munkanélküliek számát. Arad megye krónikus munkaerőhiánnyal küzd, a helyi hatóságok a schengeni csatlakozás velejárójaként azt remélik: a határ menti magyarországi településekről érkezik majd utánpótlás.

Pataky Lehel Zsolt

2025. január 08., 18:122025. január 08., 18:12

A múlt év végén 1,64 százalékos munkanélküliségi arányt jegyeztek Arad megyében, azaz a nyilvántartott állástalanok mértéke enyhén nőtt az egy évvel korábbi adatokhoz képest (1,1 százalék), de ez még nem jelent megoldást a krónikus munkaerőhiányra. A közeljövőben újabb 200-300 fős tömeges létszámleépítésre lehet számítani, főként az autóiparban érdekelt, a nagy autógyáraknak bedolgozó-beszállító Arad környéki üzemekben lesznek elbocsátások.

Idézet
Bár hivatalosan ezt nem jelentették még be, de kapcsolatban állok a nagyobb vállalatok vezetőivel, akik a múlt év végén közölték, hogy meg kell válniuk az alkalmazottak egy részétől. Alighanem azért nem közölték ezt még az érintettekkel, mert nem akartak a karácsony előtt ünneprontók lenni” – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek szerdán Marinel Henteș, a megyei munkaerő-elhelyező állami ügynökség (AJOFM) igazgatója.

Az intézmény vezetője szerint az autógyártás világszerte visszaesőben van, elsősorban az elektromos autók iránti kereslet csökkent, és ennek a hatása érződik Arad megyében is. Az elbocsátottak számát növelhetik azok a külföldről – az említett világpiaci helyzet miatt – hazatérő vendégmunkások is, akik egyelőre nem tudnak elhelyezkedni, így jobb híján munkanélküli segélyért folyamodnak majd – tette hozzá Marinel Henteș. Nem ez lesz az első elbocsátási hullám: mint arról beszámoltunk, tavaly novemberben egy aradi autóipari vállalat és egy műanyagfröccsentő gyár összesen 236 alkalmazottjától vált meg.

Hirdetés

korábban írtuk

Tömeges elbocsátásokra készül két gyár is a nyugati határszélen
Tömeges elbocsátásokra készül két gyár is a nyugati határszélen

Több mint kétszáz alkalmazott tömeges elbocsátását jelentette be két gyár Aradon, sok munkás már meg is kapta a felmondólevelét. A munkaerő-elhelyező ügynökség vezetői szerint ugyanakkor a valóságban nagyobb is lehet az állás nélkül maradók száma.

Az 1,64 százalékos munkanélküliségi arány 3162 nyilvántartott személyt jelent, akiknek:

  • kétharmada (2089) vidéki környezetben él, a többiek városon laknak;
  • a legtöbben (831-en) 40 és 49 év közöttiek, az őket követő legnépesebb kategória a 55 év felettieké (777-en vannak).
munkanélküli Galéria

Az Aradhoz közeli Kürtösi Vámszabad Övezet az egyik legnagyobb ipari park

Fotó: Facebook/Kürtösi Vámszabad Övezet

A munkaerő-elhelyező ügynökség szerint az Arad megyei az egyik legalacsonyabb munkanélküliségi ráta országos viszonylatban, ugyanakkor az intézmény állásközvetítő platformja szerint több mint 160 munkáltató ezernél is több állást kínál a megyében, a legtöbbet a ruhagyártás, a szállítás, az építőipar terén és a kereskedelemben. 2024 első 11 hónapjában 1554-en találtak maguknak állást az AJOFM megyei kirendeltségének a közvetítésével.

Megyei tanács: a schengeni csatlakozás mentőöv lehet a magyarországi munkanélkülieknek

Az Arad megyei önkormányzat vezetősége – többek között – azt reméli Románia idei schengeni csatlakozásától, hogy a rendszeres ellenőrzésnek a román–magyar határátkelőhelyeken történt megszűnése vonzóbbá teszi az Arad környéki ipari övezeteket a kelet-magyarországi munkavállalók számára.

Idézet
A megyei tanács legalább öt éve felkészülten várja a schengeni csatlakozást: európai uniós támogatással felújítottuk a határkeresztező utakat, modernizáltuk, illetve bővítettük a magyar határ menti Arad megyei úthálózatot. Mindezt azért, hogy könnyebbé tegyük a magyarországi munkaerő áramlását az Arad megyében működő 11 ipari park valamelyikébe. Szakképzett és szakképzetlen munkaerőre egyaránt szükség lenne. Szinte hetente jelzik multinacionális vállalatok a megtelepedési szándékukat a megyében, ugyanakkor aggódnak a krónikus munkaerőhiány miatt” – nyilatkozta a Krónikának Andó András, a megyei önkormányzat kommunikációs és stratégiai igazgatója.

A nagyobb gyárak jelenleg is működtetnek munkásjáratokat a telephelyük, illetve a Békés vármegyei Battonya vagy Dombegyház között. De ezekkel az autóbuszokkal jellemzően olyanok utaznak, akik Románia 2007-es európai uniós csatlakozása után a jó áron eladott aradi vagy Arad környéki lakásuk árából olcsón vettek ingatlanokat Magyarországon, a határ mentén, de munkahelyük Romániában volt, és vállalták az ingázást.

munkanélküli Galéria

A munkanélküliek az építőiparban is elhelyezkedhetnek. Képünk illusztráció

Fotó: Pixabay

Hasonló témában beszéltünk néhány évvel ezelőtt Varga Lajos akkori dombegyházi polgármesterrel, aki megerősítette: a tősgyökeres dombegyháziak nem járnak át Romániába dolgozni.

Mivel a két szomszédos térség mezőgazdasági vidék, elképzelhető a „munkaerőcsere” a határ mentén, de ez inkább szezonális jellegű, és olykor nem is bejelentett.

Igaz, hogy a schengeni csatlakozással könnyebb a határátkelés a két ország között, de kérdés, hogy a magyarországi munkavállalóknak vonzó-e a bruttó 4050 lejes (kb. 800 eurós) minimálbér, még ha azt a munkáltató meg is toldja túlórapénzzel és különböző juttatásokkal, mert köztudott, hogy a közel 40 százalékos bérterhek a munkavállalót sújtják. Persze, van példa arra is, hogy magyarországi állampolgárt alkalmaznak: Flavius Alin Blaj, az aradi Hitel Ibis ügyvezetője elmondta, hogy 2023-ban olyan személyt vettek fel, aki kisegítői munkakört tölt be, amiben nem szükséges a román nyelvtudás, és az alapbér és a pótlékok mellett a szállítási költségek megtérítését vállalta munkaadóként.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
Hirdetés