Hirdetés

Tömeges elbocsátásokra készül két gyár is a nyugati határszélen

A munkaerő-elhelyező ügynökség székháza Aradon •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A munkaerő-elhelyező ügynökség székháza Aradon

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Több mint kétszáz alkalmazott tömeges elbocsátását jelentette be két gyár Aradon, sok munkás már meg is kapta a felmondólevelét. A munkaerő-elhelyező ügynökség vezetői szerint ugyanakkor a valóságban nagyobb – vagy akár kisebb – is lehet az állás nélkül maradók száma.

Pataky Lehel Zsolt

2024. november 18., 12:592024. november 18., 12:59

Egy az autóiparban érdekelt beszállító vállalat, illetve egy műanyagfröccsentő gyár közölte az Arad Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökséggel (AJOFM), hogy

összesen 236 alkalmazottól válnak meg a közeljövőben, közülük 42-őt már értesítettek is a leépítésről.

Hirdetés

A munkaerő-közvetítő hivatal vezetősége az Agerpres hírügynökségnek küldött tájékoztatóban hozzátette: a valóságban ettől eltérő lehet az állás nélkül maradók száma, mert előfordul, hogy a belső átszervezések során egyeseknek cégen belül találnak más munkakört, vagy sokan még a felmondási időszak alatt munkahelyet váltanak, így nem is lesznek nyilvántartott álláskeresők, de az is megtörténik, hogy az elbocsátottak némelyike már elérte a nyugdíjkorhatárt, így nyugállományba vonul.

Nem az első eset idén, hogy a magyar határhoz közeli, az autópályán könnyen megközelíthető Arad ipari övezetében lévő gyárak tömeges elbocsátásokat jelentettek be.

Májusban például hét autópari vállalat küldött el összesen 450 munkavállalót, az elektromos autók iránti európai kereslet, ekként a megrendelések visszaesése miatt.

Jelenleg Arad megyében 1,6 százalékos a hivatalos munkanélküli arány, az egyik legalacsonyabb az országban. Az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség honlapján elérhető adatok szerint ugyanakkor Arad megyében 1066 szabad állás van, amelyeket összesen 165 munkaadó hirdetett meg: a legtöbb munkahelyet a textiliparban, a szállítmányozásban, az építőiparban, az autóalkatrész-gyártásban és a kereskedelemben kínálják.

korábban írtuk

Drasztikusan csökkent az elektromos autók iránti érdeklődés
Drasztikusan csökkent az elektromos autók iránti érdeklődés

Az idei év első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest 6 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett autók száma Romániában, de 37 százalékkal csökkent a teljesen elektromos járműveké.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
Hirdetés