Hirdetés

A parlamentbe készül Vass Levente

Az RMDSZ-ben sokáig belső ellenzékiként mellőzött Vass Levente a Facebook-oldalán jelentette be, hogy parlamenti képviselői mandátumra pályázik az őszi választásokon.

Szucher Ervin

2016. május 19., 14:412016. május 19., 14:41

 

Az utóbbi hónapokban politikailag megerősödött, nemrég a marosvásárhelyi RMDSZ-választmány élére került orvos-politikus rendkívül magabiztosnak mutatkozik. „Úgy döntöttem, indulok Maros megyei RMDSZ-es képviselőként” – írja már az első mondatban, azt sugallva, a szövetség Maros megyei szervezete már leosztotta a kártyákat.

Vass meg is magyarázza kemény belépőjét: „A politikában amit nem bátran kezdünk el, eleve kudarcra van ítélve. Közösségi ember vagyok, de azt is tudom, hogy soha nem volt annyira hálátlan dolog parlamenti képviselőnek lenni Romániában, mint mostanában. Mégis a velem együtt gondolkodók megerősítettek abban, hogy vagy a mi változtatni akarásunk lép be az országos politikába, vagy a jelenlegi politika lép belénk” – fogalmazott bejegyzésében az orvos-politikus.

Vass Levente elmondta, hogy bejelentésével erősíteni szándékozik a magyar polgármesterjelölt és a tanácsosok kampányát. „Marosvásárhelyen világosan el kell mondanunk, hogy mit szeretnénk, milyen jövőképet akarunk nyújtani” – nyilatkozta. Felvetésünkre, hogy pozícióját rontja-e az RMDSZ-ben folytatott belharca, annyit mondott, a város magyarságának körében a változásra való igény szele fújdogál, ami már most, az új RMDSZ-es tanácsosi lista összeállításában is jól érződik. „Világos, hogy a közösség igényli a változtatást” – fogalmazott Vass Levente.

Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke szerint bejelentésével Vass Levente egy lavinát fog elindítani, a jelöltek és önjelöltek egymás után fognak az elkövetkezendő hetekben, hónapokban jelentkezni. „Nincs is ezzel semmi gond, bárki bejelentheti az indulási szándékát. Csakhogy egyelőre nem ismerjük a jelölési procedúrát, és abban sem lehetünk biztosak, hogy őszig így marad-e a választási törvény vagy módosul” – fejtette ki lapunknak az RMDSZ Maros megyei vezetője.

Vass Levente és Brassai Zsombor viszonya egyébként távolról sem nevezhető felhőtlennek. Az orvos-politikus egy hónappal ezelőtt a marosvásárhelyi szervezetet irányító Peti Andrással együtt Brassai Zsombor lemondását követelte a megyei szervezet éléről, amiért „destruktív politikát folytat és a szervezet szétverésén dolgozik”. Peti és Vass szerint Brassai „folyamatosan tanújelét teszi mélységes inkompetenciájának”.

Vass Levente egyébként nem az egyetlen újonc, aki a parlamentbe kívánkozik. Ha betartják szavukat, és az előzetes bejelentéseiknek megfelelően tényleg visszavonulnak a nagypolitikából, Markó Béla, Kelemen Atilla, Borbély László és Kerekes Károly helye „kiadó” marad. Értesüléseink szerint amennyiben nem kerül a megyei önkormányzat élére, szintén a parlamentben folytatná politikai pályafutását Péter Ferenc, Szováta jelenlegi polgármestere, valamint Csép Andrea megyei tanácsos.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés