
Fotó: ISU Satu Mare
Egy bátor és áldozatkész szatmárnémeti fiatalember a Szamosba ugorva mentette meg egy húsz éves lány életét, aki a gyors sodrású folyóba esett. Erdélyi David pillanatig sem habozva ugrott ki autójából, amikor látta, hogy valaki veszélyben van.
2024. július 11., 13:222024. július 11., 13:22
Amint a szatmárnémeti katasztrófavédelem is beszámolt róla hétfőn, július 8-án, körülbelül délután öt órakor egy katonai személyzetből álló egységnek egy különleges járművel és egy felfújható csónakkal, valamint a Szatmárnémeti Tűzoltóság Mobil Intenzív Terápiás egységével együtt kellett kiszállnia terepre, hogy egy, a Szamos folyóba esett fiatal nő megmentésénél segédkezzen.
Elmondása szerint beavatkozása nehéz volt, de kitartóan küzdött a lány megmentéséért.
„Éppen a kocsiban ültem, amikor láttam, hogy beugrott, éppen a hídon haladtam át. Gyorsan kiszálltam a kocsiból, a híd alá szaladtam, de a víz már messzire sodorta, ezért felmásztam a gát tetejére, ott előrefutottam, majd lemásztam. Nem értem el a partot a drótkerítések miatt, de végül átugrottam rajtuk, így jutottam el a vízhez.
– nyilatkozta David az ObiectivSM-nek.
Az időközben a helyszínre ért tűzoltóegység azonnal vízre bocsátotta a csónakot, és elindult az áldozat felé, aki a folyó közepén tartózkodott, és megmentője segítségével próbált a víz felszínén maradni. A nőt a mentők élve emelték ki a vízből, majd átadták a jelen lévő orvosi csapatnak, amely stabilizálta állapotát, majd kórházba szállították.
Szatmár megye prefektusa, Ioan Tibil, a Megyei Sürgősségi Helyzetek Bizottságának elnökeként, valamint a Szatmár megyei SOMEȘ Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének főfelügyelője, Sergiu Marius Buzduga alezredes ünnepélyesen köszönetet mondtak Erdélyi Davidnak, akinek egy oklevelet is átadtak tette elismeréseként.
Szombaton a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban tartották az erdélyi magyar iskolák tanévnyitó ünnepségét a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szervezésében.
Elkobozták az autóját annak a 18 éves kolozsvári fiatalnak, akit rövid időn belül háromszor is jogosítvány nélkül vezetésen értek tetten.
Az intézmény az RMDSZ kezdeményezésére elindított, a fejlesztési minisztérium által finanszírozott országos bölcsődeépítési program keretében valósult meg.
A brit uralkodóról nevezi el a Brassó megyei Sirneán kialakítandó angol pubját Charlie Ottley.
Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.
Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.
Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.
Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.
szóljon hozzá!