Hirdetés

A béke ideje: színes politikai, kulturális és szabadidős programokat ígérnek a Tusványos szervezői

•  Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

„A béke ideje” az idei Tusványos mottója – jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a szabadegyetem alapítója a rendezvény budapesti sajtótájékoztatóján szerdán. Mint elhangzott: a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács július 18–23. között szervezi meg a XXXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort az erdélyi Tusnádfürdőn.

MTI

2023. július 05., 14:492023. július 05., 14:49

Németh Zsolt rámutatott: a rendkívül sűrű elmúlt esztendőt Európában és a világban egyaránt a háború, a háborúskodás, a békétlenség jellemezte. „Szükség van békességre, pártközi értelemben és a Kárpát-medencében egyaránt” – hangsúlyozta.

A fideszes politikus a magyar konszenzus építésének hagyományos színtereként jellemezte Tusványost,

Hirdetés

ahol idén is megrendezik a pártközi kerekasztalt. Jelezte részvételét Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, az MSZP képviselője, Molnár Zsolt, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, Brenner Koloman és az LMP-s Kanász-Nagy Máté frakcióvezető-helyettes. A hagyományoknak megfelelően tartanak össznemzeti kerekasztalt, a Kárpát-medencei magyar közösségek vezetői is összeülnek, és találkoznak majd a miniszterelnökkel.

Idézet
Orbán Viktor szombati, nagyszínpadon tartott beszédében várhatóan szintén hangsúlyos szerepet kap a béke ideje tematika

– mondta Németh Zsolt. Kiemelte: Magyarország békediplomáciát folytat, és az látszik, hogy nemzetközi színtéren is egyre erősebb a békevágy. Megjegyezte: a tábort egy héttel a NATO-csúcs után tartják majd, a rendezvény időzítése tehát nagyon jó. Megerősítette a magyar álláspontot, miszerint a háborúnak nincs katonai megoldása. „Minél előbb diplomáciai megoldásra van szükség” – rögzítette. Aláhúzta: egyértelműen elítélik az Ukrajna elleni orosz agressziót. Fontosnak tartja az Ukrajna iránti szolidaritás erősítését, ami a magyar társadalomban érzékelhetően jelen van.

Kitért arra is, hogy van egy állandó magyarellenesség a Kárpát-medencében, ami közös startégiát indokol.

Rámutatott: a mostani háborús időkben a kisebbségi jogok vonatkozásában nagyfokú leépülés tapasztalható, nemcsak Ukrajnában, hanem a más államokban is.

Emellett a nemzetközi jog területén szintén komoly nehézségekbe ütközik a kisebbségvédelem – tette hozzá. Szólt arról is, hogy egész Kárpát-medencében és európai színtéren is választásokra készülnek, és ilyenkor megerősödik a magyarellenes hangulatkeltés és a parciális érdekek szintén erőteljesebben jelennek meg.

Idézet
A magyar kormány azt hangsúlyozza: az etnikai pártok egységének az egyöntetű támogatása a magyar politika legfontosabb feladata

– mondta Németh Zsolt.

A fideszes politikus közlése szerint az idei rendezvénynek 42 partnere van. A mostani Tusványoson 30 sátorban mintegy 500 program és ezer előadó várja a látogatókat. Legalább nyolc miniszter és tucatnyi államtitkár ígérte a részvételét, a hét folyamán várhatóan 80 ezer résztvevő fordul meg a táborban.

Szólt arról is, hogy számos külföldi vendégre számítanak, így ellátogat Tusványosra Janez Jansa volt szlovén miniszterelnök, lengyel, amerikai és brit politikusok, és Trump volt amerikai elnök kampányfőnöke is.

A fesztivál szabadidős, kulturális programjainál a maximális nyitottságra, a sokszínűségre helyezik a hangsúlyt. A nagyszínpadon többek között fellép a Magna cum Laude, a Pál utcai fiúk, Péterfy Bori és az Ismerős Arcok.

A programon szerepel Cseh Tamás-est, a Kríza János csűrben Erdély és a Kárpát-medence legjobb népzenei bandái lépnek fel, a házigazda Pál István Szalonna lesz. Németh Zsolt kiemelte még a kolozsvári Tokos együttes és a moldvai csángó Petrás Mária fellépését. Kitért arra is, hogy az utóbbi években egyre nagyobb teret kap a Buzánszky Jenő sportterasz, ahová többek között ellátogat Király Gábor és Nikolics Nemanja futballista, továbbá számos olimpikon. A Petőfi 200 évhez kapcsolódva kulturális programok várják az érdeklődőket és a lelki béke megteremtése jegyében ökumenikus istentiszteletet tartanak a békéért.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) alelnöke azt mondta: Tusványos úgy változik évről évre, hogy eközben az induláskor megfogalmazott célokat is meg tudták őrizni.

Több mint egy szabadegyetem és több mint egy fesztivál, nem csak értékében, hanem szellemiségében is – összegzett az erdélyi magyar politikus, aki jelezte: a két hét múlva kezdődő tábor programjainak előkészítése gőzerővel folyik. Kitért a székelyföldi önkormányzatok, a Magyar Ifjúsági Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Hagyományok Háza erdélyi szervezetének közreműködésére, az erdélyi civil szervezetek partneri szerepére.

A harminc sátor programjai közül kiemelte a Kós Károly sátor és a Jakabffy Elemér sátor rendezvényeit, és hangsúlyozta: mostanra lassan Tusványos az egyetlen olyan hely, ahol érdemi párbeszéd valósulhat meg. Szólt arról is, hogy több műhely elemzi majd a friss népszámlálási adatokat, napirenden lesz a romakérdés, az önkormányzatok helyzete. Erdélyben az önkormányzatok erősödnek, talán ez lehet a kiút, ha a bukaresti utak szűkülnek – vélte.

Kárpátalja és az ottani helyzet elemzése minden panelben valamilyen módon megjelenik majd, a velük való szolidaritást szeretnék kifejezni minden lehetséges módon – derült ki szavaiból.

Tárnok Mária magyarországi főszervező, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke jelezte: a programok elérhetők a Tusványos.ro oldalon magyar, angol és román nyelven.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

Hamarosan elkészül a nagy tárolókapacitású akkumulátor Erdélyben

Hamarosan rendszerbe állhat a Maros megyei Gyulakután épülő nagy tárolókapacitású akkumulátor – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Hamarosan elkészül a nagy tárolókapacitású akkumulátor Erdélyben
Hirdetés
2026. július 21., kedd

A BBTE teljes kínálata kezd bekerülni az anyaországi diákok látószögébe

Egyre vonzóbb a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a magyarországi diákok számára, idén több mint kétszázan jelentkeztek; legtöbbjük alapképzésre felvételizett és a pszichológia szakot választotta – jelentette be Markó Bálint rektorhelyettes.

A BBTE teljes kínálata kezd bekerülni az anyaországi diákok látószögébe
2026. július 21., kedd

Magyar Pétert is megfogta Tusványos jelmondata – ez várható az idei szabadegyetemen

Lesz-e vagy sem, ki lesz ott és ki nem, ki hív meg kit és kit nem, ki utasítja vissza és ki nem – az elmúlt hónapokban ezek a kérdések „csapták a reklámot” az idei Tusványosnak. Magyar Péternek a jelek szerint bejött az idei jelmondat: „Veled teljes!”.

Magyar Pétert is megfogta Tusványos jelmondata – ez várható az idei szabadegyetemen
2026. július 21., kedd

Tragédia Maroscsapónál: a Marosba fulladt két gyermek

A Marosba fulladt két gyermek kedden Maroscsapónál (Cipău) – közölte a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU). Az áldozatok 10, illetve 11 évesek voltak.

Tragédia Maroscsapónál: a Marosba fulladt két gyermek
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Az Európa Tanács figyelmét is felkeltették az illegális Bihar megyei otthonok

Levélben rótta meg az Európa Tanács a román hatóságokat és kért magyarázatot a Bihar megyei illegális otthonok ügyében.

Az Európa Tanács figyelmét is felkeltették az illegális Bihar megyei otthonok
2026. július 21., kedd

Lezuhanó szikladarab ölt meg egy férfit az Olt völgyében

Szikladarab zuhant kedden a 7-es országúton, az Olt völgyében egy személygépkocsira, amelynek egyik utasa, egy 71 éves férfi életét vesztette – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Lezuhanó szikladarab ölt meg egy férfit az Olt völgyében
2026. július 21., kedd

Románia és a Balkán legidősebbjét, a 111 éves erdélyi asszonyt köszöntötték

Történelmi pillanatot ünnepelt hétfőn a Fehér megyei Kudzsir (Cugir): a városban élő Noja Paladia betöltötte 111. életévét, és ezzel hivatalosan is ő lett Románia legidősebb élő lakosa, egyben az egész Balkán-félsziget legidősebb élő embere.

Románia és a Balkán legidősebbjét, a 111 éves erdélyi asszonyt köszöntötték
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében

A Temes Megyei Törvényszék hétfőn elhalasztotta az ítélethirdetést abban a büntetőperben, amelyben öt aradi vizsgabiztost azzal vádolnak, hogy 2022-ben és 2023-ban pénzért segítették át a jelölteket a gépjárművezetői gyakorlati vizsgán.

Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
2026. július 20., hétfő

Változékony időjárással fordulunk rá augusztusra – Mutatjuk a kéthetes előrejelzést

Változékony lesz az időjárás a következő két hétben, meleg időszakokra, átmeneti lehűlésre és záporokra, zivatarokra egyaránt számítani kell – derül ki a meteorológiai szolgálat július 20. és augusztus 2. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Változékony időjárással fordulunk rá augusztusra – Mutatjuk a kéthetes előrejelzést
2026. július 19., vasárnap

„Csőbe húzták” az EU új határvédelmi rendszerét Kolozsváron az egypetéjű ikrek

Amellett, hogy gyakran hosszú sorok kígyóznak az Európai Unió idén tavasszal bevezetett, új határellenőrzési rendszere (EES) miatt, egy másik fontos problémára is ráirányította a figyelmet a sajtó. A filmekbe illő jelenet a kolozsvári reptéren történt.

„Csőbe húzták” az EU új határvédelmi rendszerét Kolozsváron az egypetéjű ikrek
Hirdetés
Hirdetés