Hirdetés

Veszélyben a patikák: papíron sincs fedezet

Újra veszélybe került az ingyenes és ártámogatott gyógyszerkiadás – hívta fel a figyelmet Nagy András, a Kovászna megyei gyógyszerészkamara elnöke. Mint mondta, a háromszéki patikák által benyújtott júniusi számlák mindössze 12 százalékára volt papíron fedezet.

Bíró Blanka

2010. augusztus 02., 09:412010. augusztus 02., 09:41

A megyei egészségbiztosítási pénztár nem is tudta bevételezni ezeket, mert fedezet hiányában megszegte volna a könyvelési törvényt. Kovászna megyében eddig csupán a tavaly novemberi ingyenes és térítéses gyógyszerek ellenértékének 60 százalékát fizették ki a patikáknak, vagyis több mint nyolc hónapos elmaradást halmoztak fel. Nagy András hangsúlyozta, az érvényben levő keretszerződés 210 napos, vagyis hét hónapos fizetési haladékot enged meg a biztosítónak, de már ezt is túllépték.

A gyógyszerészek követelik, hogy azonnali hatállyal oldják fel a 10 százalékos tartalékalapot, hogy legalább papíron legyen fedezet a támogatott gyógyszerek kiadására. A tartalékalap szeptember elsejéig fedezi az ingyenes és térítéses gyógyszerek ellenértékét. Ha addig nem lesz költségvetés-kiegészítés, a gyógyszertár-tulajdonosok kénytelenek lesznek felfüggeszteni a térítéses rendszert, hangsúlyozta. „1989 óta nem volt ilyen nehéz helyzetben a gyógyszerkiadás, ámokfutás lenne, ha a patikák költségvetés-kiegészítés nélkül továbbra is elfogadnák a térítéses recepteket” – mondta Nagy András, aki szerződésszegéssel vádolja az egészségbiztosítót.

Elmondása szerint ha a szaktárca és a biztosító nem juttat pénzt a patikáknak, ki kell állniuk a lakosság elé, és el kell mondaniuk, hogy nem finanszírozzák tovább a térítéses rendszert. Az országos programokban is késnek a kifizetések, holott a rákos vagy szervátültetésen átesett betegeknek a gyógyszer néhány órás késése is végzetes lehet. A háromszéki patikákban hiányoznak a gyógyszerek, hisz az ellátás attól függ, hogy melyik beszállítónak mennyit tudott fizetni a gyógyszertár-tulajdonos. A háromszéki patikusok válságbizottságot alakítottak, minden hétfőn reggel találkoznak a megyei biztosítóház vezetőivel, hogy megbeszéljék, mi történt és mire lehet számítani. Nagy András szerint a kialakult helyzet miatt országszerte 400 gyógyszertár bezárt, míg 1700 fizetésképtelenné vált.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés