2009. március 24., 09:172009. március 24., 09:17
Az elmúlt félévben elkészítették a pályázatot a Kovászna–Kézdivásárhely-útszakasz felújítására. 2012-ig 85 kilométer községi út, illetve 95 kilométer megyei út leaszfaltozását tervezik, mondta Klárik László megyemenedzser. Idén közel 17 millió lejt fordíthatnak a helyi érdekeltségű utak felújítására.
Eddig ezt a pénzt csak a községi utakra költötték, idén viszont több megyei út korszerűsítésének műszaki tervét is ebből finanszírozzák: a Mikóújfalu–Barót-, a Lemhény–Szentlélek-, Sepsiszentgyörgy–Illyefalva–Brassói híd- és a Gelence–Csernáton-útszakaszokat. Tamás Sándor rámutatott: ha a beruházásokat nem sikerül állami támogatásból megvalósítani, kölcsönhöz folyamodnak.
Klárik László kifejtette, 10-12 millió euróra lenne szükség, hogy a projekteket előfinanszírozni tudják, miközben a megye költségvetése mintegy 15 millió euró. A kölcsön méretén és formáján még gondolkodnak, rövid lejáratú hitelre lenne szükségük.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.