Ma már tudom: „bullying” áldozata vagyok. Igazából voltam: egész gyerekkoromban, iskolás éveim alatt, első osztálytól tizenkettedikig.
Ezt is a labdarúgásnak köszönhetjük: igenis azonnal büntethető a magyarellenesség Romániában.
A kutyatámadásos halálesetet követő ,,mosakodás”, egymásra mutogatás, a felelősség elhárítása elképesztő szindrómává terebélyesedett a bukaresti polgármesteri hivatalban és az önkormányzatnak alárendelt hivataloknál.
Felháborító, elkeserítő és végtelenül szomorú, hogy az, aki letette a hippokratészi esküt, képes pénzt követelni nyomorult egészségi helyzetben lévő – és valószínűleg jóval szerényebb anyagi körülmények közt élő pácienseitől.
A helyiek mellett megjelentek az ázsiai országokból érkezett vendégmunkások is. Meglepetésemre egy közös vonás van bennük: épp úgy a lapátnyélre támaszkodva lopják a napot, mint a román munkások. A példa ragadós, rögtön átveszik a hazai munkamorált.
Bár a koronavírus-járvány hál’ istennek Romániában is lecsengett, egyik „szövődményétől” – társadalmi, nem pedig egészségügyi értelemben – képtelenek vagyunk szabadulni.