Donald Trump amerikai elnök levelet küldött az összes NATO-tagállamnak, amelyben kijelentette, hogy kész szigorú szankciókat bevezetni Oroszország ellen, ha az összes szövetséges ország ugyanezt teszi, és leállítja az orosz olaj vásárlását.
A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként – az elfogás körülményeiről sajtótájékoztatón számoltak be a hatóságok és Utah állam vezetői helyi idő szerint pénteken reggel.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a „baloldali radikálisokat” bírálta Charlie Kirk politikai aktivista meggyilkolása után, de arra buzdította támogatóit, hogy kövessék a békés utat.
A 400 leggazdagabb amerikai vagyona elérte a rekordot jelentő 6600 milliárd dollárt, Elon Musk továbbra is a lista élén áll – számolt be a Forbes magazin.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Donald Trump szerint Vlagyimir Putyin ismeri véleményét az ukrajnai háborúval kapcsolatban, így az orosz elnök annak ismeretében hozza majd meg döntését a továbbiakról.
Donald Trump szerint a „következő néhány napban” kiderül, milyen irányban lép tovább az orosz–ukrán háború ügyében. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt egy nyilvános eseményen kedden.
Donald Trump amerikai elnök ,,nem örült”, de ,,nem lepődött meg” az Ukrajna, elsősorban Kijev ellen végrehajtott legutóbbi orosz dróntámadáson.
Az Egyesült Államok nem fizet semmit Ukrajnának, az oda szánt fegyverzet árát a NATO teljes egészében megtéríti – hangoztatta az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban.
Donald Trump két héten belül dönt arról, hogy két lehetőség közül milyen irányban lép tovább az ukrajnai háborút illetően. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt.
Olyan az ukrajnai rendezés ügye, mint egy hullámvasút: egyszer a Donald Trump által szorgalmazott béke lehetősége repít a magasba, máskor a tűzszüneti megállapodás látszólagos esélytelensége taszítja mélybe a világot.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.