Hirdetés

Trump: Kirk az igazságért és a szabadságért szólalt fel, neve örökké élni fog a patrióták között

Trump

Erika Kirk és Donald Trump Charlie Kirk gyászszertartásán

Fotó: Facebook/Fehér Ház

Charlie Kirk neve örökké élni fog a legnagyobb amerikai patrióták krónikáiban – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az amerikai konzervatív aktivista vasárnap tartott gyászszertartásán a glandale-i State Farm stadionban, Arizonában.

MTI

2025. szeptember 22., 08:302025. szeptember 22., 08:30

„Amerika egy gyászoló, sokkos állapotban lévő nemzet, kevesebb mint két héttel ezelőtt megfosztották korunk egyik legragyogóbb fényétől, nemzedéke óriásától, de mindenek előtt egy odaadó férjtől, apától, fiútól, elkötelezett kereszténytől. Charles James Kirköt galádul meggyilkolta egy radikalizálódott hidegvérű szörnyeteg, amiért a szívéből jövő igazságot szólta” – hangsúlyozta Trump.

Idézet
Erőszakosan megölték, mert az igazságért és szabadságért szólalt fel, Istenért, hazáért és a józan észért. Merényletet követtek el ellene, mert bátran és merészen élt és ragyogóan, megalkuvás nélkül érvelt. Azt tette, ami helyes volt nemzetünk számára”

– mondta Trump.

Hirdetés

Úgy fogalmazott, hogy azon a borzalmas napon, szeptember 10-én az amerikai szabadság legnagyobb igehirdetője halhatatlanná lett.

Hangsúlyozta: Charlie Kirköt a történelem nem fogja elfelejteni, neve örökké élni fog a legnagyobb amerikai patrióták krónikáiban.

Charlie Kirk nagyon szerette Amerikát, és Amerika szerette őt, ezt mutatja a gyászszertartásán jelen lévő százezres tömeg is – jelentette ki Trump.

Trump „generációja óriásának” és nemzeti hősnek nevezte Kirköt, méltatva mozgalma, a Turning Point USA tevékenységét is.

Kiemelte azt is, hogy Charlie Kirk életében a kereszténység volt a legfontosabb.

Az amerikai elnök vasárnap bejelentette, hogy az ország legmagasabb kitüntetését adományozza Kirknek.

Trump úgy vélte, hogy munkásságának köszönhetően az ország jobb és erősebb lett.

Kiemelte azt is, hogy Kirk halála milliókat mozgatott meg világszerte, Európában is számos országban tömegek emlékeztek meg róla, tiltakozva kegyetlen meggyilkolása ellen.

A meggyilkolt Charlie Kirk elhozta azt az igazságot, hogy a házasság és család a legmagasztosabb célok – jelentette ki J.D. Vance amerikai alelnök a gyászszertartáson.

J.D. Vance úgy fogalmazott, hogy „

a gonosz gyilkos, aki elvette tőlünk Charlie-t, egy temetésre számított tőlünk, ehelyett, barátaim, Charlie Kirköt és Jézus Krisztus urunkat ünnepeljük”.

Az amerikai alelnök felidézte, hogy Charlei Kirk egy mozgalmat épített fel, amellyel „átalakította korunk konzervativizmusának arculatát és ezzel megváltoztatta az amerikai történelem menetét”.

Mint mondta, a felnövekvő nemzedékeknek Amerika-szerte Charlie a kedvességet, bátorságot és a nyílt vita iránti elkötelezettséget képviselte.

Hangsúlyozta, hogy Kirk nagyszerű vitázó volt, „amiért szerettük őt, de

Charlie nem azért szeretett vitázni, mert kiváló volt abban, hanem mert ez volt az eszköze annak, hogy az igazság fényét elhozhassa sötét helyekre”.

„És Charlie Kirk sok igazságot hozott el életében” – mondta J.D. Vance, ezek között említve azt, hogy a fiataloknak érdekük fűződik a jövő alakításához, hogy a házasság és a család a legmagasztosabb célok, hogy egy nemzet elhervad, ha nem hoz rendet a lakóközösségekbe és jólétet az embereknek, hogy az élet értékes és harcolnunk kell védelméért mindig és annak minden szakaszában, de „leginkább azt az igazságot, hogy Jézus a királyok királya és minden igazság ebből az alapvető igazságból ered”.

„Charlie-ért emlékezzünk arra, hogy jobb a saját lábunkon állva védeni az Amerikai Egyesült Államokat és az igazságot, mint térden állva meghalni” – mondta Vance. „Barátaim, Charlie-ért emlékezzünk arra, hogy ő az Amerikai Egyesült Államok hőse. És a keresztény hit mártírja” – fűzte hozzá.

Charlie Kirk Isten „katonája” volt, fegyelmezetten, igaz keresztényként dolgozott politikai céljainak elérésén

– jelentette ki a szertartáson Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.

A Kirk alapította Turning Point USA politikai mozgalomra utalva azt mondta, Kirk tevékenysége és halála valódi fordulópontot jelent az amerikai politikában.

korábban írtuk

Őrizetbe vettek egy fegyverest Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista búcsúztatásán
Őrizetbe vettek egy fegyverest Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista búcsúztatásán

A szervezők százezres tömeget várnak a merénylet áldozatává vált Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista búcsúztatására, amelynek helyszínén, a Phoenix melletti Glendale-ben a titkosszolgálat őrizetbe vett egy fegyverest hamis hatósági igazolvánnyal.

Hegseth azt is hangoztatta, hogy Kirk „építőmester” volt, egész politikai mozgalmat épített hittel és meggyőződéssel.

Hangoztatta azt is, hogy Charlie Kirk a hit mellett kiemelt fontosságot tulajdonított a családnak.

A miniszter arra kérte az aktivista követőit, hogy éljenek Kirk áldozatához méltóan, és vigyék tovább szellemiségét.

Robert F. Kennedy egészségügyi miniszter a szertartáson egyebek között azt hangoztatta, hogy

Kirk a szólásszabadság szószószólja is volt, és abban hitt, hogy a politikusoknak beszélniük kell egymással.

Úgy vélte, tevékenységével Kirk megváltoztatta a történelmet, és tömegeknek mutatott példát és utat az országban.

Felszólalt a gyászszertaráson az amerikai elnök fia, ifjabb Donald Trump is. Ő is azt hangoztatta, hogy Kirk számára a hit, a család és az ország volt a legfontosabb, és kijelentette, hogy nem lehet elhallgattatni azokat, akik ezeket az értékeket tartják szem előtt.

Kiemelte: az amerikai konzervatívok elutasítják az erőszakot, ehelyett párbeszédben, vitázásban gondolkodnak

Ifjabb Donald Trump hozzátette:

Kirk legfontosabb öröksége, hogy gondolkodását, nézeteit tömegek viszik tovább az Egyesült Államokban.

Charlie Kirk megújulást kívánt hazájának, ennek szolgálatába állította egész munkásságát – jelentette ki a konzervatív aktivista búcsúztatóján felesége és mozgalmának új vezetője, Erika Kirk.

Köszönetet mondott „a világ minden részéről érkezett”, százezresre becsült tömegnek a részvétért és a részvételért.

Emlékeztetett arra, mennyire fontos volt férjének Isten szolgálata, és kijelentette, hogy halálát úgy értékelte, az Úr magához szólította. Úgy vélte, hogy Kirk halála fordulópont volt az ország életében.

Erika Kirk felszólalt az erőszak ellen, és emlékeztetett arra, hogy

Charlie Kirknek a mozgalom eszméinek terjesztésében a beszélgetés volt a fő módszere. Erőszakra sohasem erőszak a válasz

– emelte ki, a szeretet fontosságát hangoztatva.

Az özvegy elmesélte azt is, hogy amikor a merénylet után a kórházban újra látta férje testét, férjét halvány mosolyt látott az ajkán, amiből arra következtetett, hogy nem szenvedett a halála előtt.

„Családunk, házasságunk csodálatos volt, Charlie nagyon hiányozni fog nekem” – mondta el Erika Kirk, és emlékeztetett arra, hogy Charlie Kirk számára kiemelten fontos volt a család szerepe a személyes életében és társadalomszemléletében is, és azt tanította, hogy házastársára mindenki segítőként tekintsen.

Férje után Erika Kirköt választották a Turning Point USA vezetőjévé. Ezzel kapcsolatban hangoztatta, hogy

tovább szeretné vinni férjének örökségét, köztük azt a törekvését, amely szerint irányt kívánt mutatni a társadalomban helyüket kereső fiataloknak.

A 31 éves Charlie Kirköt, a Turning Point USA konzervatív csoport alapítóját a Utah Valley Egyetemen egy fiatalok számára tartott vitafórumon gyilkolták meg szeptember 10-én. A merénylet gyanúsítottja, Tyler Robinson, akire az ügyészség halálbüntetés kiszabását kérte, egyebek között értésre adta, hogy nem értett egyet Kirk nézeteivel.

FBI-igazgató: több elméletet is vizsgálnak Charlie Kirk meggyilkolásával kapcsolatban
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) több elméletet is vizsgál Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista meggyilkolásával kapcsolatban – közölte Kash Patel FBI-igazgató az X-en vasárnap, Kirk arizonai búcsúztatásával párhuzamosan.
Tájékoztatása szerint a nyomozók vizsgálják a halálos lövés leadásának helyszínét, valamint azt, hogy a fegyvert miként szállították a helyszínre, és voltak-e esetleges társtettesek. Az elkövető egy közeli épület tetejéről lőtt, és megfigyelőkamerák felvételein az is látható, ahogy egy feketébe öltözött alak leugrik a tetőről.
Patel közölte: górcső alá veszik, hogy a gyanúsított lakását kik keresték fel a merényletet megelőző órákban, illetve napokban. Még azt is megvizsgálják, kik milyen kézmozdulatokat végeztek Kirk közelében a halálos lövés leadása előtt, amelyeket lehetséges jelzésként is lehet értelmezni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Orosz nagykövet: a Nyugat egy Oroszország elleni háborúra készíti fel Moldovát, ezért felfegyverzi

A nyugati országok felfegyverzik a Moldovai Köztársaságot, és felkészítik egy Oroszországgal vívandó háborúra – állította Oleg Ozerov chișinăui orosz nagykövet egy, a TASZSZ-nak adott interjúban.

Orosz nagykövet: a Nyugat egy Oroszország elleni háborúra készíti fel Moldovát, ezért felfegyverzi
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Védelmi miniszter: nem hogy kivonták volna az amerikai katonákat, de több százzal többen vannak

Bukarest nem kapott olyan jelzéseket, hogy az Egyesült Államok jelentősen csökkenteni akarná Romániában állomásozó katonái számát – jelentette ki Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: nem hogy kivonták volna az amerikai katonákat, de több százzal többen vannak
2026. augusztus 31., hétfő

Moszkva közölte, mikor jöhet létre a Trump, Putyin és Zelenszkij közötti találkozó

A Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti csúcstalálkozóra kizárólag a már megkötött megállapodások hivatalossá tétele céljából kerülhet sor – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap.

Moszkva közölte, mikor jöhet létre a Trump, Putyin és Zelenszkij közötti találkozó
2026. augusztus 31., hétfő

Irán és az Egyesült Államok hadserege egy hónap után ismét egymást lőtte, az olajár is megérezte

Több mint egy hónap után ismét fellángoltak a harcok Irán és az Egyesült Államok között: Irán vasárnap megtorlást hajtott végre az amerikai erők ellen, miután az amerikai hadsereg iráni rakétavetőket támadott meg – közölte egy amerikai illetékes.

Irán és az Egyesült Államok hadserege egy hónap után ismét egymást lőtte, az olajár is megérezte
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.