Kelemen Hunor RMDSZ-elnök bevallása szerint elégedett Nicușor Dan államfővel, akit becsületes, a problémákat megérteni és megoldani akaró embernek tart.
Nicușor Dan román államfő az Európai Politikai Közösség (EPK) csütörtöki koppenhágai ülése után elmondta, hogy a keleti szárny drónvédelmi rendszeréről technikai és operatív szinten még folynak a tárgyalások.
Romániának most egyértelmű, stabil és korrekt szabályokra van szüksége, nem elhamarkodottan bevezetett kivételekre, amelyek aláássák a gazdaság talpra állítására irányuló erőfeszítéseket – jelentette ki Nicușor Dan államfő.
Nicușor Dan szerint a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) felmérésekben szereplő 40 százalékos támogatottsága „nem feltétlenül a párt iránti mély szeretetet” tükrözi.
Nicușor Dan államelnök kedd este kijelentette, látja, hogy a koalíciós pártok egyes tagjai egymást, koalíciós partnereiket támadják, és megjegyezte, „talán nem lenne rossz, ha ezek a nyers megnyilvánulások visszafogottabbak lennének.
Románia érdeke az, hogy az Európai Unió folytassa Ukrajna támogatását – jelentette ki Nicușor Dan államfő.
Nicușor Dan államfő kedden azt nyilatkozta, még nincs teljes képe arról, hogy mi húzódott a 2024. novemberi elnökválasztás érvénytelenítésének hátterében, de amint minden információ a birtokába jut, nyilvánosságra hozza ezeket.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
Románia 20 évvel ezelőtt nem volt felkészülve az Európai Unióhoz való csatlakozásra, de a döntés helyesnek bizonyult, amint azt az ország által elért fejlődés is bizonyítja – jelentette ki Nicușor Dan államelnök kedden Temesváron.
A kormánykoalíció jelenleg működik – jelentette ki vasárnap Nicușor Dan államfő, aki hozzátette, hogy a három hónapja hivatalban lévő kabinet olyan intézkedéseket hozott, amelyeket konszenzussal fogadtak el.
Nicușor Dan államelnök szerint Romániában az energiaárak túl magasak, de ő bízik benne, hogy ez a probléma viszonylag rövid időn belül megoldódik.
„Rendkívül szokatlan” és „nagyon bátor” döntés volt Nicușor Dan államfő szerint a tavalyi elnökiválasztás érvénytelenítése. Véleménye szerint Călin Georgescu nem „magányos lovas” volt, vagyonos romániaiak is tagjai voltak a mögötte álló hálózatnak
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) beavatkozott az ország politikai és gazdasági életébe – ismerte el Nicușor Dan államfő.
Konstruktív egyeztetést folytatott Nicușor Dan államfő a koalíciós pártok vezetőivel kedden a Cotroceni-palotában – közölte az elnöki hivatal.
Nicuşor Dan államfő keddre egyeztetésre hívta a koalíciós pártok vezetőit a Cotroceni-palotába.
Egy „közismert újságíró” már tavaly november 27-én jelezte neki, hogy az elnökválasztást érvényteleníteni fogják, bár az alkotmánybírósági döntés december 6-án született meg – állította Elena Lasconi volt elnökjelölt.
Tudomásul vette szerdai együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága Nicușor Dan államfő javaslatát az Ukrajnának nyújtott katonai segélyeket koordináló NATO-misszió romániai logisztikai központja parancsnokságának létrehozásáról.
Nicușor Dan államfő kedden közölte, az ügyészségi vizsgálat azt bizonyítja, hogy Oroszország befolyásolta a 2024-es elnökválasztást.