Ilie Bolojan hétfő este azzal vádolta meg a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy felrúgta a közösen kialkudott megállapodásokat, és „szétrobbantotta a kormányzást”.
A felelőtlenség csúcsának tartja Ciprian Ciucu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a kormány megbuktatásáról döntött.
Nehezen képzelhető el, hogy az Ilie Bolojan vezette kisebbségi kormány hosszú életű lesz – állapította meg a Krónikának Ioan Stanomir politológus. A Bukaresti Egyetem alkotmányjogásza szerint a PSD a koalíció létrejöttétől kétszínű magatartást tanúsított.
A PNL képviselőházi frakcióvezetője, Gabriel Andronache szerint a 45 napos átmeneti időszak lejárta után a parlamentben nem a teljes kormányról tartanak bizalmi szavazást, hanem az új miniszterjelöltekről döntenek a képviselők és szenátorok.
Románia várhatóan elveszíti egy részét az európai uniós helyreállítási program (PNRR) keretében neki járó összegnek a belpolitikai események miatt – jelentette ki Tánczos Barna.
Nem tartja valószínűnek az előrehozott választásokat a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányból való kilépése nyomán Tánczos Barna gazdasági ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes.
Recesszió, befektetésre nem ajánlott „bóvli” kategória annak minden lehetséges következményeivel – ilyen súlyos következményekkel járhat Nagy Bálint Zsolt közgazdász szavai szerint a kormányválság.
Benyújtották csütörtökön délután két órakor lemondásukat a kormány eddigi vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) miniszterei, miután Ilie Bolojan liberális párti (PNL) miniszterelnök a PSD követelése ellenére nem hajlandó lemondani.
A kormánykoalíció pártjai közül a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) miniszterei nélkül kezdődött el csütörtökön 11 órától a kormányülés.
A kormányválságot kirobbantó Szociáldemokrata Pártnak (PSD) nem elsődleges célja a kormány megbuktatása, miután kilép belőle, ezért először alkotmánybírósághoz fordulhat, hogy az tisztázza a helyzetet – közölte a Mediafax hírügynökség.
Románia GDP-arányos költségvetési hiánya a 2024-es 9,3 százalékról 7,9 százalékra csökkent tavaly az Eurostat adatai szerint, amelyek azt igazolják, hogy az irány helyes, a gazdaság stabilizálódik – vont mérleget szerda este Ilie Bolojan miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) „végső esetben” újratárgyalhatja a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött koalíciós megállapodást – jelentette ki a PNL első alelnöke, Ciprian Ciucu a PSD által kirobbantott belpolitikai válság kapcsán.
Nicușor Dan államfő szerda este azt nyilatkozta, hogy visszafogottabb retorikára szólította fel a koalíciót alkotó pártokat a Cotroceni-palotában folytatott egyeztetéseken.
A kormánykoalíció pártjai közül a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöksége szerdán egybehangzó értesülések szerint úgy döntött, hogy kilép a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette négypárti koalí
A romániai Szociáldemokrata Párt (PSD) sajnálatos módon eltávolodott európai elkötelezettségétől, és már azokat az intézkedéseket is ellenzi, amelyeket a kormánykoalícióban korábban támogatott – írta szerdán a Facebook-oldalán Manfred Weber.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) minden egyszerű indítványra és minden, a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványra igennel szavaz.
Ilie Bolojan kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a Nicușor Dan államfővel folytatott szerdai konzultációk után kijelentette, tájékoztatta az elnököt, hogy vállalja a miniszterelnöki megbízatása folytatását.
Már érezhető a román állam hitelfelvételi költségeiben is a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kirobbantott kormányválság, a kamatok már ötödik napja emelkednek – irányította rá a figyelmet a Bloomberg hírügynökség.