A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
Az izraeli hadsereg sátrakat és egyéb felszereléseket biztosít a gázai lakosoknak, akik a harcok sújtotta területeken élnek, mielőtt az enklávé déli részébe költöztetik őket – jelentette be szombaton Aviháj Adraí katonai szóvivő.&a
Dél-Szudán és Izrael olyan megállapodásról tárgyal, amelynek célja a háború sújtotta Gázai övezetből származó palesztinok áttelepítése az afrikai országba, ahol súlyos zavargások vannak a polgárháború miatt.
Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu jelezte, hogy a gázai tűzszüneti erőfeszítések most egy átfogó megállapodásra összpontosulnak, amelynek célja az összes fennmaradó túsz egyidejű szabadon bocsátása – közölte a BBC.
Heves légitámadás érte Gázavárost – közölte a területet irányító Hamász terrorszervezet polgári védelmi ügynöksége, miközben az izraeli erők a város elfoglalására készülnek.
Románia készen áll arra, hogy az Izraellel és a Palesztin Hatósággal fennálló kétoldalú kapcsolatait felhasználva hozzájáruljon a régió helyzetének javításához – jelentette ki Oana Țoiu román külügyminiszter.
Az ENSZ emberi jogi hivatala elítélte és súlyos nemzetközi jogsértésnek minősítette az izraeli támadást, amely hat újságírót ölt meg Gázában.
Gáza város, majd a Mavaszi nevű humanitárius övezet központi táborának az elfoglalása a háború befejezésének a legjobb és leggyorsabb módja. Izrael nem megszállja Gázát, hanem felszabadítja a Hamász alól – jelentette ki Benjámin Netanjahu.
Emmanuel Macron francia elnök döntése, hogy elismeri a palesztin államot, azonnal véget vetett minden esélynek az Izrael és a Hamász közötti fegyverszüneti tárgyalások sikerére – nyilatkozta Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az izraeli biztonságpolitikai kabinet Gáza elfoglalásának bejelentésével cserbenhagyta az elhurcolt túszokat családtagjaik pénteki közleménye szerint.
Izrael biztonsági kabinetje jóváhagyta Benjamin Netanjahu miniszterelnök tervét Gáza városának elfoglalására – közölte pénteken a miniszterelnöki hivatal.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön egy interjúban kijelentette: Izrael a Gázai övezet teljes egészét katonai ellenőrzése alá szándékozik vonni.
Izrael haderejének vezetője óva intett a Gázai övezet teljes elfoglalásától három, a tárgyalásokkal tisztában lévő izraeli forrás szerint, miközben Benjamin Netanjahu miniszterelnök fontolgatja az ostromlott terület „meghódítását”.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök döntést hozott a Gázai övezet teljes megszállásáról, beleértve a műveleteket azokon a területeken is, ahol a túszokat fogva tartják – közölte hétfőn a miniszterelnöki hivatal egyik forrása a The Jerusalem Posttal.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök azzal vádolta a Hamászt, hogy nem akarja a tűzszüneti megállapodást, és arra kérte a Nemzetközi Vöröskeresztet, hogy juttasson élelmiszert és orvosi ellátást a Gázában fogva tartott túszoknak.
Az izraeli hadsereg vezérkari főnöke visszautasította szombaton, hogy Izrael szándékosan éheztetné a palesztinokat, és kijelentette, „a gázai harcok szünet nélkül folytatódni fognak, ha a Hamász nem engedi szabadon az izraeli túszokat”.
A gázai helyzetről tárgyalt Steve Witkoff, az Egyesült Államok közel-keleti különmegbízottja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel csütörtökön Jeruzsálemben – jelentette a kormányfő hivatala.