
Több jut. Ilie Bolojan miniszterelnök szerint nő a védelmi költségvetés
Fotó: Román védelmi minisztérium
A 2026-os védelmi költségvetés kissé magasabb lesz, mint tavaly, de nem éri el a bruttó hazai termék (GDP) 5 százalékát – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök.
2026. január 31., 16:302026. január 31., 16:30
A miniszterelnök erről pénteken este beszélt a G4Media portálnak.
Ezt nagyon nyíltan meg kell mondanunk, de tiszteletben tartjuk vállalásainkat, hogy a védelmi költségvetést évente néhány százalékponttal növeljük, de nem túl nagy mértékben” – mondta Bolojan.
A kormányfőt megkérdezték, hogy mennyivel nő a védelmi költségvetés ebben az évben.
„Jelenleg a költségvetési előrejelzésen dolgozunk.
Lehet, hogy 2,3-2,4 százalék, nem tudom. Nem akarok számokat mondani, mert jelenleg folynak a tárgyalások a minisztériummal. (...) Nem hiszem, hogy el tudjuk érni a 3 százalékot” – mondta a miniszterelnök.
Állítása szerint Románia és a NATO terve, amely szerint biztosítják a román hadsereg felfegyverzését, átkerült a SAFE programba.
„Az eddigi tárgyalások során kiderült, hogy ez a fegyverkezés, amely elengedhetetlenül szükséges határaink biztonságának garantálásához a NATO-szövetségeseinkkel való partnerségben és a vállalt felelősségeinknek megfelelően,
– tette hozzá Ilie Bolojan.
Mint ismeretes, Donald Trump amerikai elnök megkövetelte, hogy a NATO-tagállamok a GDP 5 százalékára növeljék védelmi kiadásaikat.
Ezt a szövetség tagjai vállalták is, 2035-ös határidővel.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
szóljon hozzá!