Az autonómia kérdését nem lehet a végtelenségig szőnyeg alá söpörni – Tízéves az Európa Tanács Kalmár-jelentése

Az autonómia kérdését nem lehet a végtelenségig szőnyeg alá söpörni – Tízéves az Európa Tanács Kalmár-jelentése

Tíz évvel ezelőtt, 2014 áprilisában fogadta el az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Kalmár Ferenc A nemzeti kisebbségek helyzete és jogai Európában című jelentését. A politikussal a jelentés létrejöttének történetét, utóéletét jártuk körül.

2024. március 24., vasárnap

Izrael hadműveletet indított a Gázai övezet déli részén, az Európa Tanács elítélte a zsidó állam területfoglalását

Az izraeli hadsereg újabb hadműveletet indított Hán-Júniszban, a Gázai övezet déli részén vasárnap. Az Európai Unió külügyi szolgálata közleményében ugyanakkor tiltakozott Izrael 800 hektárnyi területfoglalása ellen Ciszjordániában.

Izrael hadműveletet indított a Gázai övezet déli részén, az Európa Tanács elítélte a zsidó állam területfoglalását
2024. március 15., péntek

Navalnij halála kapcsán független nemzetközi vizsgálatot sürget az Európa Tanács miniszteri bizottsága

Az Európa Tanács miniszteri bizottsága elítélte Oroszországot Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus halála miatt, és független nemzetközi vizsgálatot sürget – közölte a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló szervezet pénteken.

Navalnij halála kapcsán független nemzetközi vizsgálatot sürget az Európa Tanács miniszteri bizottsága
2023. november 23., csütörtök

Hangsúlyosabban fejlesztené a mezőgazdaságból élő vidéki térségeket az EU, de továbbra is nagyok a gazdák terhei

Az Európai Unió vidéki térségeinek hosszútávú jövőképéről fogadtak el nagy többséggel dokumentumot az uniós tagországok mezőgazdasági miniszterei. Felvetették a 2024-től bevezetésre kerülő szigorú környezetvédelmi előírások enyhítését is.

Hangsúlyosabban fejlesztené a mezőgazdaságból élő vidéki térségeket az EU, de továbbra is nagyok a gazdák terhei
2023. október 26., csütörtök

Megkezdődött az EU-csúcs: az uniós pénzügyi keret felülvizsgálatáról is szó lesz a nemzetközi konfliktusok mellett

Nagyon fontos, hogy az EU nehéz időkben is egységet mutasson, megvédje értékeit és elveit – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Brüsszelben az uniós tagállamok vezetőinek csúcstalálkozójára érkezve.

Megkezdődött az EU-csúcs: az uniós pénzügyi keret felülvizsgálatáról is szó lesz a nemzetközi konfliktusok mellett
2023. október 26., csütörtök

Iohannis beharangozta, hogy az Európai Tanács ülésén Ukrajna támogatásának szükségességéről fog beszélni

Az Ukrajnának nyújtott támogatás és az országra irányuló figyelem szükségességét fogja hangsúlyozni Klaus Iohannis államfő az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli ülésén.

Iohannis beharangozta, hogy az Európai Tanács ülésén Ukrajna támogatásának szükségességéről fog beszélni
2023. szeptember 14., csütörtök

Európai szakértők „nagyon kedvezőnek” látják a magyar nyelv helyzetét a romániai oktatásban, de aggódnak is

A román jogszabályok szerinti, a kisebbségi nyelvek közigazgatásban való használatára vonatkozó 20 százalékos küszöb túl magas, veszélyezteti a nyelvi charta teljes körű végrehajtását – közölte az Európa Tanács (ET) kisebbségvédelmi szaktestülete.

Európai szakértők „nagyon kedvezőnek” látják a magyar nyelv helyzetét a romániai oktatásban, de aggódnak is
2023. szeptember 05., kedd

Strasbourgi jelentés: bizonytalan a kisebbségi nyelvhasználat jövője Romániában

Szilárd jogi és politikai keretek védik a romániai nemzeti kisebbségek jogait, azonban bizonytalan a kisebbségi nyelvhasználati jogok jövője Romániában.

Strasbourgi jelentés: bizonytalan a kisebbségi nyelvhasználat jövője Romániában
2023. január 26., csütörtök

Magyar segítséget is kapott az ukrán kisebbségi törvény ügyében bekeményítő volt román külügyminiszter

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének monitorozó testülete a Velencei Bizottsághoz fordul az ukrán kisebbségi törvény ügyében.

Magyar segítséget is kapott az ukrán kisebbségi törvény ügyében bekeményítő volt román külügyminiszter
2023. január 26., csütörtök

Bár a román kormány jubilál, több hiányosságot is megállapított a romániai korrupciót vizsgáló jelentés

Bár az igazságügyi tárca a pozitívumokra koncentrál, azért bőven talált hiányosságokat az Európa Tanács korrupcióellenes országcsoportja (GRECO) által a romániai helyzetről összeállított jelentés.

Bár a román kormány jubilál, több hiányosságot is megállapított a romániai korrupciót vizsgáló jelentés
2022. október 21., péntek

Iohannis az Európai Tanács ülésén: összehangolt megközelítésre van szükség az energiaárak fenntartható csökkentése érdekében

Klaus Iohannis elnök részt vett az Európai Tanács csütörtöki és pénteki brüsszeli ülésén, ahol kijelentette, hogy európai szinten összehangolt és gyors megközelítésre van szükség az energiaárak fenntartható csökkentése érdekében.

Iohannis az Európai Tanács ülésén: összehangolt megközelítésre van szükség az energiaárak fenntartható csökkentése érdekében
2022. szeptember 15., csütörtök

Megfogalmazta Bukaresttel szembeni kritikáit az Európa Tanács: problémás a korrupció és a sajtószabadság helyzete

Még mindig számos tennivaló akad Romániában a korrupcióellenes küzdelem terén, mint ahogy a sajtószabadság és az igazságszolgáltatás helyzetével sincs minden rendben – derül ki az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének országjelentéséből.

Megfogalmazta Bukaresttel szembeni kritikáit az Európa Tanács: problémás a korrupció és a sajtószabadság helyzete
2022. szeptember 01., csütörtök

Európa Tanács: tartózkodniuk kell a magyar hatóságoknak a menedékkérők önkényes kitoloncolásától

A magyar hatóságoknak tartózkodniuk kell a menedékkérők és migránsok önkényes visszatoloncolásától Szerbiába, továbbá biztosítaniuk kell számukra a tisztességes és hatékony menekültügyi eljáráshoz való hozzáférést.

Európa Tanács: tartózkodniuk kell a magyar hatóságoknak a menedékkérők önkényes kitoloncolásától
2022. július 08., péntek

„Bőven van még hová fejlődni” a társadalmi nemek jogi elismerését illetően az Európa Tanács szerint

Lassú a haladás a társadalmi nemek jogi elismerése terén Európában, további lépésekre van szükség a polgári és emberi jogok tekintetében – olvasható a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) frissen közzétett jelentésében.

„Bőven van még hová fejlődni” a társadalmi nemek jogi elismerését illetően az Európa Tanács szerint
2022. június 30., csütörtök

A kisebbségvédelem helyzetéről tájékoztatta az Európa Tanács képviselőit az RMDSZ

Az elmúlt öt év kisebbségvédelmi fejleményeiről tájékoztatta az RMDSZ delegációja a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény szakértői testületét, amely június végén Romániába látogatott – áll a szövetség csütörtöki közleményében.

A kisebbségvédelem helyzetéről tájékoztatta az Európa Tanács képviselőit az RMDSZ
2022. május 08., vasárnap

Uniós Tanács: az EU egységes az Oroszországgal szemben tervezett újabb szankciók kérdésében

A tagállamokat tömörítő Európai Unió Tanácsa egységes az Oroszországgal szemben bevezetni tervezett hatodik szankciócsomag elfogadásának szükségességét illetően – közölte közös közleményben az uniós tanács és az Európai Bizottság vasárnap.

Uniós Tanács: az EU egységes az Oroszországgal szemben tervezett újabb szankciók kérdésében
2022. április 14., csütörtök

A romániai börtönviszonyokat bírálja az Európa Tanács

A strasbourgi székhelyű Európa Tanács kínzást, és az embertelen vagy megalázó bánásmódot megelőzni hivatott szakbizottsága (CTP) csütörtökön közzétett jelentésében „elsődleges fontosságú intézkedések” bevezetésére szólította fel a román kormányt. 

A romániai börtönviszonyokat bírálja az Európa Tanács
2022. április 08., péntek

Az Európa Tanács elítélte a kramatorszki vasútállomás ellen elkövetett rakétatámadást

Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa elítélte a kelet-ukrajnai Kramatorszk vasútállomása ellen elkövetett rakétatámadást – közölte a strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezet pénteken.

Az Európa Tanács elítélte a kramatorszki vasútállomás ellen elkövetett rakétatámadást