Május 15-ére befejeződhetnek a javítási munkálatok az észak- és a dél-erdélyi autópályát Torda és Szászsebes között összekötő A10-es autópálya lezárt szakaszán, és újraindulhat a forgalom, de a kivitelező cégnek újabb vizsgálatokat kell végeznie.
Hiába tűnik nagynak az összeg, amely az országos közútkezelő társaság (CNAIR) kasszájába egy év alatt az útdíjakból befolyik, valójában még a legszükségesebb kiadásokra sem elegendő.
Biztonságossá teszik a nyár folyamán Románia leglátványosabb magashegyi útját, a transzfogarasi utat – közölte kedden a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) Brassó területi igazgatósága.
A nagylaki autópálya-határátkelőnél pénteken kísérleti jelleggel üzembe helyezik a tehergépkocsik menet közbeni lemérését lehetővé tevő rendszert – tájékoztatott a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR).
Az aktualizált terv révén 2025 áprilisáig meghosszabbították az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas (Kolozs megye) és Magyarzsombor (Szilágy megye) közötti 30 kilométeres szakaszának kivitelezési határidejét.
Érvényteleníteni készül az országos közútkezelő az észak-erdélyi autópálya Szilágynagyfalu és Vaskapu közötti 41 kilométeres szakaszának tervezésére és megépítésére immár három éve kiírt közbeszerzési eljárást, és új licitet fog meghirdetni.
Jóváhagyta az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út megvalósíthatósági tervét szerdai ülésén az országos közútkezelő társaság (CNAIR) közlekedésbiztonsági bizottsága – tájékoztatott csütörtökön a Bihar megyei önkormányzat sajtóosztálya.