
Fotó: Makkay József
Hiába tűnik nagynak az összeg, amely az országos közútkezelő társaság (CNAIR) kasszájába egy év alatt az útdíjakból befolyik, valójában még a legszükségesebb kiadásokra sem elegendő.
2023. március 06., 10:262023. március 06., 10:26
2023. március 06., 10:272023. március 06., 10:27
Ezt Sorin Grindeanu közlekedési miniszter árulta el vasárnap este.
Amint a Prima TV-nek elmondta, tavaly áfa nélkül 1,417 milliárd lej folyt be az útdíjakból, emellett a cernavodai Duna-hídon kért hídpénzből további 137,73 millió lej.
A két adóból származó bevétel azonban nem elegendő a közúti infrastruktúra terén szükséges kiadások fedezésére.
Emellett a tavalyi évben a közúti infrastruktúra karbantartási munkálataira szükséges összeg mintegy 996 millió lej volt.
A 9,86 km hosszúságú, Tigveni - Curtea de Argeș szakaszát idén tavasszal kezdik építeni, a tervezési és kivitelezési szerződést az osztrák Porr építő céggel írták alá 1,678 milliárd lej értékben.
Az év első hét hónapjában a kamatkiadások meghaladták a 40 milliárd lejt, ami az egyik ára az elmúlt években felhalmozott költségvetési egyensúlyzavaroknak – vont mérleget hétfőn a Facebook-oldalán Alexandru Nazare.
2026. augusztus 31., hétfő az utolsó nap, amikor még teljesíthetők az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt mérföldkövek és célok. Eddig, négy lezárt kifizetési kérelem nyomán, Románia nettó összegben körülbelül 13 milliárd eurót kapott.
Az államháztartás hiánya 48,08 milliárd lej volt 2026 első hét hónapjában, 28,36 milliárd lejjel kevesebb, mint egy évvel korábban (76,44 milliárd lej); nominálisan 37 százalékkal csökkent a deficit – közölte hétfőn a pénzügyminisztérium.
Romániában nagyon jó búza- és kukoricatermésre lehet számítani az előrejelzések szerint. Az ország keleti és középső részén a kedvező csapadék és az átlagközeli hőmérséklet segítette július folyamán a nyári kultúrák fejlődését.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) országszerte ellenőrzi a benzinkutakat, miután az elmúlt időszakban jelentősen emelkedtek az üzemanyagárak – ennek nyomán sok szabálytalanságra bukkantak.
Az Eurostat legfrissebb elemzése szerint Románia a 2025-ös adatok alapján az Európai Unió abszolút „éllovasa” abban a rossz értelemben vett versenyben, amely azt méri, hány fiatal marad ki teljesen a munka és az oktatás világából.
Az európai gáztárolók az elmúlt 13 év leggyengébb feltöltöttségi szintjéhez közelítenek a hidegebb hónapok küszöbén, ami a szakértők szerint már most „téli pánikot” váltott ki az energiakereskedők körében.
A pénzügyminisztérium 25 százalékra emeli a normál gázolaj jövedéki adójának ideiglenes csökkentését szeptember 1. és 15. között. Augusztus második felében még 20 százalékos kedvezményt alkalmaztak.
A kormány pénteki rendkívüli ülésén meghosszabbította szeptember 30-ig a villamosenergia-piaci biztonsági intézkedések hatályát.
Zsugorinflációra (shrinkflation) figyelmeztet friss posztjában az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC). Vagyis arra a jelenségre irányítják rá a fogyasztók figyelmét, amikor az áremelés elkerülése érdekében csökkentik az értékesített mennyiséget.
szóljon hozzá!