Románia sosem fog képességeihez mérten fejlődni, ha nem sikerül legyőznie a korrupciót – hangsúlyozza Klaus Johannis államfő a korrupcióellenes világnap alkalmából kiadott üzenetében.
Instabilitás, imázsválság, rossz külpolitikai teljesítmény, ugyanakkor egyes szociális problémák rendezése, ellentmondásokkal teli, de összességében jó gazdasági mutatók jellemzik elemzők szerint a román Szociáldemokrata Párt (PSD) és az ALDE koalíciós kormányzásának két évét.
„Romániának nincs miniszterelnöke, a kormányt a bűnöző Liviu Dragnea vezeti a háttérből közvetítőkön keresztül” – jelentette ki Klaus Johannis államfő pénteken.
Az alkotmánybíróságnál emel panaszt a bukaresti szociálliberális kormány a jobboldali államfő ellen, amiért Klaus Johannis két hete halogatja a kormányfő által kért újabb minisztercserék jóváhagyását.
Száz év után ideje törvénybe iktatni a Gyulafehérvári nyilatkozatban a nemzeti kisebbségeknek tett ígéreteket – ezzel indokolta Márton Árpád, hogy az RMDSZ tervezetet dolgozott ki erről.
Viorica Dăncilă miniszterelnök szerint kizárt, hogy az általa vezetett kabinet ebben az évben rendeletet bocsásson ki az amnesztiáról és közkegyelemről.
Történelmi mélypontra, 25 százalék alá esett vissza a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága az IMAS közvélemény-kutató intézet friss felmérése szerint – közölte csütörtökön a Hotnews.ro ellenzéki hírportál.
Nicolae Ceauşescu volt kommunista vezető, illetve Constantin Brâncuşi szobrász vezeti a modern- és jelenkori Románia legmeghatározóbb történelmi, illetve kulturális személyiségeinek listáját – derül ki egy szerdán közzétett felmérésből.
Nem támogatja Liviu Dragnea PSD-elnök az RMDSZ tervezetét, amelyet a Gyulafehérvári nyilatkozatban beígért kisebbségi jogokról nyújtott be a parlamentben.
Liviu Dragnea képviselőházi elnök szerdán kijelentette, hogy az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) nem vesztette el parlamenti többségét, és hogy az ellenzék által tervezett bizalmatlansági indítvány nem fog célba érni.
Alkotmánysértőnek minősítette a román alkotmánybíróság szerdán a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről szóló törvénynek azt az előírását, amely kivételezne a parlamenti képviselettel rendelkező kisebbségi szervezetekkel.
Botrányba fulladt a román képviselőház ülése szerdán, miután az ülést vezető Florin Iordache alelnök a házszabályra hivatkozva megtagadta, hogy szavazásra bocsássa a Liviu Dragnea szociáldemokrata házelnök leváltását célzó ellenzéki kezdeményezést.
Etnikai enklávék alakulhatnak ki Romániában, ha a szociálliberális kormánykoalíció az RMDSZ „zsarolásának” engedve megszavazza az RMDSZ újabb autonómiakövetelését – figyelmeztettek román ellenzéki politikusok az RMDSZ törvénytervezetével kapcsolatban.
Felértékelődhet az RMDSZ szerepe a koalíció számára – mutatott rá a Krónikának nyilatkozva Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a kormánytöbbség alsóházi „elolvadása” nyomán.
Közleményt bocsátott ki a román külügyminisztérium, amelyben azt írja: a német DPA hírügynökség által közölt és a német közszolgálati televízió (ZDF) által átvett híranyag a romániai centenáriumról nem a történelmi valóságot tükrözi.
Előzetes letartóztatásban marad Costa Ricán Elena Udrea és Alina Bica mindaddig, amíg a hatóságok döntést hoznak a kiadatási kérelmük ügyében – mondta ki hétfőn egy Costa Rica-i bíróság az ameliarueda.com portál szerint.
Még az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó gyulafehérvári román nagygyűlés centenáriumi évében törvényerőre emelné a máig meg nem valósult gyulafehérvári ígéreteket az RMDSZ.
Kilépett a Szociáldemokrata Pártból (PSD) és a Victor Ponta által vezetett Pro Románia párthoz csatlakozott négy képviselő: Mihai Valentin Popa, Mihai Mohaci, Ion Spânu és Ion Mocioalcă.