A parlament épülete előtt fogják megtartani fogadóóráikat a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői, mert nem fogadhatnak többé meghívottakat az irodáikban – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján George Simion pártelnök.
Összesen több mint ezer hektáros területet érintettek az elmúlt 24 órában az ellenőrizetlen égetések (tarlóégetés, száraznövényzet- vagy szemétégetés) – közölte szerdán a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Több száz taxis tüntet szerdán 9 és 14 óra között a bukaresti Alkotmány (Constituţiei) és Győzelem (Victoriei) téren a taxistörvény, illetve az alternatív személyszállítási tevékenységet szabályozó jogszabály módosítását követelve.
Kaotikus állapotokat idézne elő Romániában az önkormányzati és az európai parlamenti választások tervezett összevonása – jelentette ki a Krónikának nyilatkozva Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
Rabszolgasorban tarthatott hat embert Giurgiu megyében egy család két tagja.
A védelmi minisztériumnál jelenleg kidolgozás alatt áll egy törvénymódosító tervezet, amely szerint bevezetik a négyhónapos önkéntes katonai szolgálatot a 18 és 35 év közötti nők és férfiak számára.
Egy Románia elleni orosz támadás kivédése is szerepel a NATO következő hetekben zajló, nagyszabású hadgyakorlatának „műsorrendjén”.
Politikai források szerint csütörtökön ülésezik a koalíció, a megbeszélések egyik fő témája a választások összevonása lesz.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) keddi tájékoztatása szerint 2023 novemberében és decemberében 51 vádlott ellen született jogerős ítélet korrupciós ügyekben.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a katonai szolgálatról szóló vita természetes sorrendje az lett volna, ha a témát Románia elnöke veti fel, a parlamentben vitáznak róla, és a vezérkari főnöknek csak ez után kellett volna előállnia az érveivel.
Feljelentte kedden a legfőbb ügyészségen a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője, Dan Tanasă Klaus Iohannist az államfő külföldi látogatásainak „túlzott” költségei miatt.
Keddtől kezdődően ismét ki lehet fizetni az útadót és híddíjakat az RCS&RDS telefonszolgáltató SMS-szolgáltatásán keresztül – jelentette be kedden a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR).
A betegszabadság ideje alatt folyósított juttatás 10 százalékos adójának eltörlését kérte kedden a hatóságoktól a krónikus bántalmakban szenvedő betegek szervezeteinek koalíciója.
A védelmi minisztérium kizárja a kötelező katonai szolgálat bevezetését, de az önkéntes sorkatonai szolgálat lehetőségét mérlegeli – jelentette ki hétfőn Angel Tîlvăr védelmi miniszter.
Jelenleg nem áll fenn a veszélye annak, hogy Románia háborúba sodródjon, de ez nem jelenti azt, hogy az országnak ne kellene felkészülnie minden eshetőségre – jelentette ki hétfőn a bukaresti képviselőház ügyvivő elnöke, Alfred Simonis.
Hallgatólagosan elfogadta hétfőn a bukaresti szenátus a törvénymódosító tervezetet, amely szerint életreszólóan megfosztják a jogosítványuktól az ittas vagy bedrogozott állapotban halálos balesetet okozó gépkocsivezetőket.
Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos béremelés mellett – ebben állapodott meg a román kormány képviselőivel a Sanitas szakszervezet.
Az ukrán zászló színeivel világítják meg a román parlament épületét február 24-én, miután a képviselőház házbizottsága jóváhagyta hétfőn Ukrajna bukaresti nagykövetségének javaslatát.