Hirdetés
Még mindig tart a Máramaros megyei vegetációtűz oltása, nem tudni, hogy mikor térhetnek haza az evakuáltak

Még mindig tart a Máramaros megyei vegetációtűz oltása, nem tudni, hogy mikor térhetnek haza az evakuáltak

Még mindig oltják a Máramaros megyei vegetációtüzet, amit az illetékesek szerint már kontrollálni tudnak, tűzfészkét lokalizálták, így a már kizárólag földi beavatkozás azokon a területeken folyik, ahol még füstöl a növényzet.

2024. szeptember 07., szombat

Bankkártyákat klónozó bűnszervezeteket számoltak fel egy közös akcióval a román és amerikai hatóságok

Számítógépes bűnözésre és pénzmosásra szakosodott bűnszervezeteket számolt fel a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) az amerikai hatóságok segítségével.

Bankkártyákat klónozó bűnszervezeteket számoltak fel egy közös akcióval a román és amerikai hatóságok
2024. szeptember 06., péntek

Szívinfarktus gyanújával katonai kórházba szállították a szexuális zaklatással vádolt egyetemi tanárt

Alfred Bulai szociológust, a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) volt oktatóját pénteken szívinfarktus gyanújával a Carol Davila Katonai Kórházba szállították a fővárosi rendőrség fogdájából.

Szívinfarktus gyanújával katonai kórházba szállították a szexuális zaklatással vádolt egyetemi tanárt
Hirdetés
2024. szeptember 06., péntek

Bíróság elé állították a barátnőjét meggyilkoló 23 éves orvostanhallgatót

Bíróság elé állították szándékos emberölés vádjával azt a Krassó-Szörény megyei orvostanhallgató fiatalembert, aki idén márciusban Temesváron több késszúrással végzett szintén orvostanhallgató barátnőjével, akivel ugyanarra az egyetemre járt.

Bíróság elé állították a barátnőjét meggyilkoló 23 éves orvostanhallgatót
2024. szeptember 06., péntek

Az USR saját jelöltlistákon indul a választásokon

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) saját jelölteket állít a küszöbön álló választásokon – jelentette be pénteken az alakulat elnöke, Elena Lasconi.

Az USR saját jelöltlistákon indul a választásokon
Hirdetés
2024. szeptember 05., csütörtök

Digitális fejlesztésekre pályázhatnak az önkormányzatok

Szeptember 19-én indul a helyi közigazgatás első integrált digitalizációs programja, a DigiLocal – jelentette be csütörtökön a Facebook-oldalán a kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős miniszter.

Digitális fejlesztésekre pályázhatnak az önkormányzatok
2024. szeptember 05., csütörtök

Továbbra sem helyezik előzetes letartóztatásba a kiskorúak kizsákmányolásával is gyanúsított Tate-fivéreket

A bukaresti ítélőtábla csütörtökön úgy döntött, hogy Andrew Tate házi őrizetben, a testvére, Tristan Tate pedig két hónapig hatósági felügyelet alatt marad.

Továbbra sem helyezik előzetes letartóztatásba a kiskorúak kizsákmányolásával is gyanúsított Tate-fivéreket
Hirdetés
2024. szeptember 05., csütörtök

Bár egyáltalán nem akarta vállalni, az RMDSZ felkérte Kelemen Hunort, induljon az államfőválasztáson

Csoma Botond parlamenti képviselő csütörtökön délután közösségi oldalán hozta nyilvánosságra az RMDSZ területi elnökeinek azon kérését, hogy a szövetség elnöke, Kelemen Hunor legyen az alakulat államelnökjelöltje.

Bár egyáltalán nem akarta vállalni, az RMDSZ felkérte Kelemen Hunort, induljon az államfőválasztáson
2024. szeptember 05., csütörtök

Megalakult a Központi Választási Iroda

Csütörtökön megtartotta alakuló ülését a parlamenti választások Központi Választási Irodája (BEC).

Megalakult a Központi Választási Iroda
Megalakult a Központi Választási Iroda
2024. szeptember 05., csütörtök

Megalakult a Központi Választási Iroda

2024. szeptember 05., csütörtök

Jogvédő alapítvány kéri az ombudsmant, hogy támadja meg az alkotmánybíróságon az új nyugdíjtörvényt

Az Állampolgárokat az Állam Visszaéléseitől Védő Alapítvány (FACIAS) felkérte az ombudsmant, hogy támadja meg az alkotmánybíróságon az új nyugdíjtörvényt.

Jogvédő alapítvány kéri az ombudsmant, hogy támadja meg az alkotmánybíróságon az új nyugdíjtörvényt
2024. szeptember 04., szerda

Befejezettnek nyilvánította a kanyarójárványt az egészségügyi miniszter

Véget ért a kanyarójárvány – jelentette be szerdán az egészségügyi miniszter.

Befejezettnek nyilvánította a kanyarójárványt az egészségügyi miniszter

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2024. szeptember 04., szerda

A szélsőséges időjárás is befolyásolta a diákok jövő évi vizsgamenetrendjének kialakítását

Az új tanévtől kezdve minden harmadik iskolában biztosítanak napi egy étkezést a tanulók számára – jelentette be szerdán Ligia Deca oktatási miniszter, ismertetve a szeptember 9-én kezdődő tanév újdonságait.

A szélsőséges időjárás is befolyásolta a diákok jövő évi vizsgamenetrendjének kialakítását
Hirdetés
2024. szeptember 04., szerda

Továbbra is akut az orvoshiány, kiégnek a gyógyítók, a nehéz szakterületeket elkerülik a fiatalok

Továbbra sem csökken az orvoselvándorlás mértéke, Romániában jóval kevesebb az orvos, mint amennyire szükség lenne. Az elemzések szerint a többi uniós országban sokkal több orvos jut százezer lakosra, mint nálunk.

Továbbra is akut az orvoshiány, kiégnek a gyógyítók, a nehéz szakterületeket elkerülik a fiatalok
2024. szeptember 04., szerda

Erőszak- és függőségmegelőzésre összpontosít az új tanévben az Iskola másképp

Az Iskola másképp program a 2024-2025-ös tanévben az erőszak, valamint a kábítószer-, alkohol- és dohányfogyasztás megelőzését fogja célozni, a közlekedésbiztonság is előtérbe kerül.

Erőszak- és függőségmegelőzésre összpontosít az új tanévben az Iskola másképp
2024. szeptember 04., szerda

Botrányos körülmények között kihallgatták, majd őrizetbe vették a szexuális zaklatással gyanúsított szociológust

A bukaresti rendőrség 2-es számú őrsére kísérték szerdán kihallgatásra a diákjai által szexuális zaklatással vádolt Alfred Bulai szociológust, a fővárosi Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) volt oktatóját.

Botrányos körülmények között kihallgatták, majd őrizetbe vették a szexuális zaklatással gyanúsított szociológust
Hirdetés
2024. szeptember 04., szerda

Több ezer új állás a közoktatásban

Marcel Ciolacu kormányfő szerdán bejelentette, hogy 7800-zal növelik a közoktatásban az álláshelyek számát.

Több ezer új állás a közoktatásban
Több ezer új állás a közoktatásban
2024. szeptember 04., szerda

Több ezer új állás a közoktatásban

2024. szeptember 04., szerda

Ciolacu biztos a PSD választási sikerében, de „a hatalmat meg kell osztani”

Marcel Ciolacu kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt az első helyen fog végezni a közelgő választásokon a többi párttal folytatott versenyben, de ez nem jelenti azt, hogy automatikusan a miniszterelnököt is adja, ha őt választják meg államfővé.

Ciolacu biztos a PSD választási sikerében, de „a hatalmat meg kell osztani”
Hirdetés
2024. szeptember 03., kedd

Több tízezer jogosult kérte nyugdíja újraszámolásának felülvizsgálatát

Eddig összesen 62 600 személy kérte a területi nyugdíjpénztáraktól az újraszámolt nyugdíjáról szóló határozat felülvizsgálatát, és 2853 személynek – az összes nyugdíjas 0,062 százalékának – fogadták el a kérelmét – számolt be keddi sajtótájékoztatóján Da

Több tízezer jogosult kérte nyugdíja újraszámolásának felülvizsgálatát
Hirdetés
Hirdetés