2011. augusztus 19., 09:492011. augusztus 19., 09:49
Az elnök Sulinán, a határon túli román fiataloknak rendezett ARC 2011 nyári egyetemen kifejtette: mindig is a „tiszta, mandátum-visszaosztás nélküli, egy- vagy kétfordulós” választási rendszer híve volt, ezért immár a kormánykoalíció pártjai előtt is fölvetette a témát. „Ha a polgármesterek megválasztásakor áttértünk az egyfordulós rendszerre, a képviselők esetében ez miért ne lenne lehetséges?” – tette fel a kérdést Băsescu. Szerinte az újfajta választási rendszer azért szükséges, mert az országnak erős kormányra van szüksége, amelyben legtöbb két koalíciós párt vesz részt. Márton Árpád RMDSZ-es képviselő szerint Traian Băsescu nincs tudatában annak, hogy a 2012-es parlamenti választásokon az új szavazási rendszer bevezetése nyomán „pártja” nem jutna be a parlamentbe.
Szerinte egy ilyen rendszer nem reprezentatív, nem tükrözi a szavazók akaratát. „Egy országos szinten 40 százalékos támogatottsággal rendelkező párt megszerezheti a parlamenti mandátumok 100 százalékát. Ily módon nem tartanák tiszteletben a nép akaratát, vélekedett az RMDSZ-es képviselő. Az államfő külpolitikai kérdésekről is beszélt. Álláspontja szerint az Európai Uniónak Európai Egyesült Államokká kell alakulnia, mivel „Európa csak az állami szuverenitás masszív leépítése révén maradhat gazdasági és katonai hatalom”. Az államfő úgy vélekedett: az Európai Unió mint erős politikai struktúra jövője bizonytalanná válik, ha nem születnek meg a működését biztosítani képes döntések. „Ha nincs gazdasági erő, akkor katonai erő sincs. Hiábavaló Líbia megtámadása, mivel a háborút nem lehet megnyerni, a biztonság pedig alapvető fontosságú. A biztonság csak pénzzel teremthető meg, pénz pedig csak jól teljesítő gazdaságból származhat. Egy 27 tagállamban különféle politikákkal feldarabolt gazdaság nem biztosít számunkra versenyképességet. Gyorsan, a következő két-három évben döntenünk kell, hogy létrehozzuk-e, vagy sem az Európai Egyesült Államokat” – fejtette ki.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.