Hirdetés

Zúgolódó megyei szervezetek

Több területi vezető elégedetlen amiatt, hogy az RMDSZ Traian Bãsescu leváltására szólítja fel híveit. Az RMDSZ több megyei szervezetében elégedetlenséget váltott ki az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsának (SZÁT) döntése, amely szerint az érdekvédelmi szervezet nem támogatja Traian Bãsescut a leváltásáról szóló referendumot megelőző kampány során. Amint arról beszámoltunk, a tisztségéből felfüggesztett államfő leváltásáról szóló népszavazást május 19-én rendezik, és eddig a Demokrata Párton, valamint a Liberális Demokrata Párton (PLD) kívül valamennyi parlamenti alakulat Bãsescu menesztése mellett foglalt állást.

2007. május 02., 00:002007. május 02., 00:00

A szövetség álláspontját a Demokrata Párt (PD) vezetői is élesen bírálták. Ioan Oltean alelnök bejelentette: a demokraták mindenfajta együttműködést beszüntetnek az RMDSZ-szel. „Több bölcsességet vártam volna a szövetség vezetőitől, ezért nagyon meglepett az RMDSZ döntése. Úgy tűnik azonban, az RMDSZ vezetőinek anyagi érdekei fölötte állnak a magyar közösség érdekeinek” – mondta Ioan Oltean. Hasonló szellemben nyilatkozott Gheorghe Baciu, a PD Kovászna megyei szervezetének elnöke. Szerinte az RMDSZ és a demokraták között semmilyen együttműködés nem lehetséges a továbbiakban, miután a szövetség a Nagy-Románia Párttal került egy táborba.

Jóllehet Ioan Oltean szerint az RMDSZ-szel való együttműködés helyi szinten továbbra sem szűnik meg, a szövetség több megyei szervezetében aggodalmat váltott ki az állandó tanács döntése. László Attila, a szövetség Kolozs megyei szervezetének elnöke csalódottságának adott hangot az RMDSZ központi vezetésének állásfoglalása miatt, ugyanakkor nehezményezte, hogy a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsán (TEKT) a helyi vezetők véleményét nem kérték ki, hanem egyszerűen közölték velük a döntést. László Attila szerint több helyi vezetőt meglepett, hogy a szövetség csúcsvezetése nem konzultált velük a referendumot megelőző kampányról. „Amellett, hogy Traian Bãsescu nagy valószínűséggel visszakerül hivatalába, felmerül a PD-vel való helyi szintű együttműködés kérdése is, amelyet megnehezíthet a SZÁT döntése. Több olyan városban kell együttműködnünk a PD-vel, ahol az önkormányzat élén demokrata politikusok állnak. Ez a helyzet például Kolozsváron, Aradon vagy Nagyváradon” – nyilatkozta László Attila. A Kolozs megyei RMDSZ vezetője rámutatott arra, hogy mind az RMDSZ, mind a PD az Európai Néppárt tagja, így a két alakulat gyökeresen eltérő álláspontja emiatt is érthetetlen. „Rendszerint közös érdekeinkre hivatkozva tanácsoljuk választóinknak, hogyan szavazzanak. Kérdés, hogy most megtehetjük-e ugyanezt?” – tette hozzá az RMDSZ-es politikus.

Ugyancsak a Demokrata Párttal való helyi szintű együttműködés mellett állt ki Király András, az RMDSZ Arad megyei szervezetének hétvégén újraválasztott elnöke. „Úgy gondoljuk, hogy legalább helyi szinten tiszteletben kell tartani a választópolgárok akaratát, ezért továbbra is jó viszonyt igyekszünk fenntartani a demokratákkal” – szögezte le Király András. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a Krónikának elmondta: helyi szinten egyelőre semmilyen negatív visszajelzést nem kaptak a demokratáktól a szövetség csúcsvezetésének állásfoglalása miatt. Szabó Ödön reményét fejezte ki, hogy a SZÁT döntése nem befolyásolja a PD-vel való együttműködést Bihar megyében. Mint mondta, hasonló helyzetre már volt példa 2000 és 2004 között, amikor az RMDSZ a kormányzó Szociáldemokrata Pártot támogatta, Bihar megyében azonban a szövetség együttműködött a demokratákkal. „Hiszünk abban, hogy Bihar megyében konfliktusmentes, stabil politizálásra van szükség, ezért továbbra is megőrizzük a jó viszonyt a PD-vel” – szögezte le a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke.

„Maros megyében Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester viselkedése miatt annyira rossz a demokraták és az RMDSZ közötti kapcsolat, hogy ezen már a SZÁT döntése nem ronthat” – vélekedett Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. Mint mondta, a SZÁT döntése után egyelőre nem érkezett negatív visszajelzés a PD Maros megyei szervezetének részéről. Kelemen Atilla ugyanakkor elismerte: az RMDSZ állásfoglalása nem tesz jót a PD-vel való együttműködésnek.

Amint arról beszámoltunk, a szövetség csúcsvezetésének álláspontját Eckstein-Kovács Péter szenátor is élesen bírálta, elhibázott döntésnek nevezve. Az RMDSZ szenátora hozzátette: a szövetség azt kockáztatja, hogy ismét a vesztes fél oldalára áll, akárcsak 2004-ben, amikor az elnökválasztás második fordulójában Adrian Nãstase támogatására szólította fel híveit Traian Bãsescuval szemben. Eckstein egyúttal törvényellenesnek nevezte a parlament azon határozatát, miszerint a törvényhozó testület dönt Bãsescu sorsáról, ha érvénytelen lesz a május 19-ei referendum.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés