
Zsarolás miatt bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség az ország egyik legbefolyásosabb üzletember-politikusa ellen, akit sajtóhírek szerint többek között egy székelyföldi vállalkozó jelentett fel.
2014. július 06., 17:502014. július 06., 17:50
Szorongatott helyzetbe került Dan Voiculescu, az egyik legnagyobb hazai sajtótröszt tulajdonosa, a kormányon lévő Konzervatív Párt (PC) alapító elnöke (képünkön). A bukaresti korrupcióellenes ügyészség több órán át tartó kihallgatás után csütörtökön este bűnvádi eljárást indított a 600 millió eurós vagyonával Románia egyik leggazdagabb emberének számító médiamogul ellen.
A nyomozó hatóság azzal gyanúsítja a 2004 és 2013 között szenátori tisztséget is betöltő Voiculescut, hogy vállalkozókat zsarolt meg, miszerint lejárató sajtókampányt indít cégeik ellen, ha nem hirdetnek a tulajdonában lévő Intact médiacsoportnál.
A Mediafax hírügynökség információja szerint a politikus-üzletember ellen három vállalkozó tett feljelentést, egyikük Pálfi Miklós, a Hargita megyei Borszéken működő ásványvíz-palackozó üzem, a Romaqua Group társtulajdonosa. Pálfi a tehetős romániai magyar vállalkozók közé tartozik, vagyonát 15-16 millió euróra becsülik. Voiculescu – akinek a vizsgálat idejére megtiltották, hogy elhagyja az országot, engedéllyel tartott fegyvereit elkobozták és naponta kell jelentkeznie a rendőrségen – disznóságnak nevezte az ellene indított eljárást, mondván, nem is ismeri a feljelentőket.
A Victor Ponta vezette baloldali kormányra jelentős befolyást gyakorló politikusról évekkel ezelőtt az igazságszolgáltatás is megállapította, hogy együttműködött a kommunista titkosszolgálattal, mégpedig a Szekuritáte külkereskedelmi osztályának vezetőjeként. Tavaly szeptemberben pénzmosásért és korrupcióért alapfokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bukaresti törvényszék egy privatizációs ügyben, végleges ítélet idén várható a legfelsőbb bíróságon.
Érintett lehet legádázabb politikai ellenfele, Traian Băsescu államfő előzetesben lévő öccsének korrupciós ügyében is, amelynek egyik koronatanúja a napokban azt vallotta: Voiculescu egymillió eurót fizetett egy roma klánvezérnek, hogy próbálja lejáratni Mircea Băsescut, közvetve pedig az elnököt. Hónapokkal ezelőtt egyébként ugyancsak egy székelyföldi üzletember, Petroczki Géza buktatta le a román ipari és kereskedelmi kamara azóta leváltott és házi őrizetbe helyezett elnökét. Mihai Vlasov csúszópénzt próbált kicsikarni a vállalkozótól.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!