2013. február 08., 09:232013. február 08., 09:23
Zamfirescu – aki egyike a párt rendszerváltás utáni újraalapítóinak – a Horia Rusu Alapítvány által szervezett szerdai vitaesten, az alkotmányos reform lehetőségeit boncoló könyv bemutatóján fejtette ki azon nézeteit, miszerint meg kellene szüntetni a korrupcióellenes küzdelem legfőbb eszközeinek számító DNA-t és ANI-t. „Véleményem szerint fel kellene számolni bizonyos élősködő intézményeket, amelyek egy bizonyos intézmény felbujtása nyomán valódi államhatalmi tényezővé nőtték ki magukat, ilyen a CSAT, az ANI és a DNA” – fogalmazott Zamfirescu.
Szerinte az államfői hivatal megkísérli aláásni a bírói hatalmat, ezért vált égetően szükségessé az alkotmány módosítása. „Szükséges véget vetni annak a gyakorlatnak, ahogy most – gyakran veszélyes módon – értelmezik az alkotmányt, az államfői hivatal és az alkotmánybíróság viszszaéléseinek, amely törvénytelen módon negyedik hatalmi ággá vált az országban” – mondta Zamfirescu. Az idős politikus szerint túlságosan is elfogadottak az ország szuverenitásának csökkenésére vonatkozó megállapítások még akkor is, ha Románia az Európai Unió tagja. „Ugyancsak elítélendő a reakciók hiánya egy volt nagykövet vádaskodásaira, aki hatáskörét túllépve előszeretettel avatkozik be Románia belügyeibe” – fogalmazott Zamfirescu, Mark Gitenstein volt bukaresti amerikai nagykövetre utalva.
Az 1929-ben született Zamfirescu a rendszerváltás után tizenkettedmagával alapította újra a PNL-t. A jogász-politikust, aki a volt politikai foglyok szervezetének is tagja, tavaly májusban nevezte ki Victor Ponta miniszterelnök a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet élére – amelyet addig Vladimir Tismăneanu irányított –, októberben pedig a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) tagja lett, utóbbi államtitkári rangú tisztség.
A DNA és az ANI működését a jelenleg kormányzó Szociálliberális Unió (USL) pártjai több ízben is hevesen bírálták, azzal vádolva a két intézményt, hogy Traian Băsescu politikai megrendeléseit teljesíti. Az Európai Bizottság és az Egyesült Államok ugyanakkor több ízben is elismerően szólt tevékenységükről, a korrupcióellenes küzdelem hatékony eszközeinek nevezve a két hatóságot.
A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.